Azt a döntést, hogy minden koronavírus-fertőzöttnek kórházi kezelésre van szüksége, a vírus terjedésének megakadályozása érdekében hozták az illetékesek, de lesznek olyan csoportok, akik majd kivételt képeznek – mondta kedden Predrag Kon járványügyi szakember, írja a 021.rs.

Az egészségügyi minisztérium és a Milan Jovanović Batut Közegészségügyi Intézet kedden arról értesítette az önkormányzatokat és a közvéleményt, hogy megszűnik a koronavírusos betegek házi ápolása és minden fertőzöttnek kórházba kell mennie, vagy az erre kijelölt ideiglenes kórházak egyikébe.

Batut Intézet: Minden fertőzöttnek kórházba kell mennie

Kon szavai szerint azonban kivételt képeznek majd a terhes nők, a kismamák, a mozgáskorlátozottak, a hemodialízissel kezelt betegek és a krónikus betegségekkel küzdő fertőzöttek.

„Az ideiglenes kórházakat azért hoztuk létre, hogy megakadályozzuk a vírus gyors terjedését, tehát az ilyen objektumoknak nem a gyógyítás az elsődleges célja. Az enyhébb tünetekkel rendelkező betegek otthon is gyógyulhatnának, viszont a kínai tapasztalatok azt mutatják, hogy ezzel a módszerrel lassítható a fertőzés terjedése” – mondta Kon, aki hozzátette, hogy az ideiglenes kórházakban megfelelő lesz az ellátás és az egészségügyi személyzet száma is.

[democracy id=”15″]

Kon azt is elmondta, hogy Szerbiában három ideiglenes kórház működik. Jelenleg a belgrádi vásárcsarnokban 104 páciens van, Nišben, a Čair sportcsarnokban 64 beteget helyeztek el, míg az Újvidéki Vásár csarnokában 38 fertőzöttet kezelnek.

____________________________________________________________________

Fotó:021.rs