A német közszolgálati televízióban szólt a németekhez Frank-Walter Steinmeier német államfő szombat este, írja a 444.hu.

A politikus természetesen a koronavírus miatt mondott beszédet, és türelmet, fegyelmet és szolidaritást kért az állampolgároktól.

„A szolidaritásra, ami már áthatja a mindennapjainkat, még nagyobb szükségünk lesz a jövőben” – mondta Steinmeier, aki szerint a krízis egyszerre a legjobbat és a legrosszabbat hozza ki az emberekből.

Az államfő azt kérte a németektől, hogy tartsák be a hatóságok ajánlásait és utasításait, és elmondta azt is: az előírások és korlátozások alakulása, esetleges lazítása nem csak a politikusokon és szakértőkön múlik, hanem mind inkább az embereken.

Steinmeier ezután arról beszélt, hogy ez a járvány nem háború, és nem is lehet azzal összehasonlítani.

„A nemzetek nem egymás ellen vannak, a katonák nem egymás ellen harcolnak. Ez az emberiesség próbája.”

Arról is beszélt, hogy a társadalmunk vélhetően alaposan meg fog változni. „Nem akarunk szorongó, bizalmatlan közösséggé válni. Épp ellenkezőleg, megfontoltabb, magabiztosabb társadalom leszünk” – tette hozzá az államfő, aki beszélt az európai közösség jövőjéről is; szolidaritást kért az uniós tagállamoktól.

Steinmeier szerint Németországnak is csak akkor van esélye erősen kikerülni a válságból, ha a szomszédos országok is sikerrel veszik fel a harcot a vírussal.

Ez volt az első alkalom, hogy a karácsonyi bejelentkezésen túl az államfő televízión, élőben szólt volna az állampolgárokhoz.

Fotó: Axel Schmidt / AFP