Ezer munkavállalóját, a dolgozók 19 százalékát bocsátja el a Wizz Air a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben, és az eddiginél is több embert küld kényszerszabadságra, közölte a cég – írja az MTI.

A légitársaság közleménye szerint a felső vezetők fizetését átlagosan 22 százalékkal, a pilótákét, légiutas-kísérőket és az irodai dolgozókét pedig átlagosan 14 százalékkal csökkentik. Emellett a cég a bérlési idő lejártával nem hosszabbítja meg 32 idősebb Airbus A320-asának szerződését, így azok visszakerülnek a lízingbeadóhoz.

A cég saját közlése szerint 1,5 milliárd euró szabad készpénzállománya van, anyagi helyzete stabil. Márciusban az utasforgalom 34 százalékkal csökkent, jelenleg a társaság a korábbi kapacitásai mindössze három százalékán üzemel. Az Abu Dzabi-i leányvállalat megalapítása nem áll le, az ütemtervnek megfelelően halad.

A március 31-ével zárult negyedik pénzügyi negyedévben a cég várhatóan 70-80 millió eurós veszteséget könyvel el, így a teljes pénzügyi évre várható adózott eredmény 270-280 millió eurós nyereség lehet. A pandémia után továbbra is évi 15 százalékos kapacitás-bővítés a terv.

____________________________________________________________________

Fotó:wizzair.com