A koronavírus-járvány kitörésének helyéről, a kínai Vuhanból Pekingbe utazók közül egyetlen sem volt fertőzött, jelentették a kínai hatóságok. A járvány másik ázsiai gócpontjában, Iránban csökkent a halálos áldozatok száma, de Délkelet-Ázsia néhány országában még rosszabbodik a helyzet, írja az Index.hu.

A kínai Vuhant január 23-án zárták le, csak április 8-án oldották fel a korlátozásokat, így például újra el lehetett hagyni a várost. A pekingi egészségügyi bizottság szerint Vuhan már biztonságossá vált, ezt a hivatal szerint alátámasztja, hogy az onnan Pekingbe érkező 1056 tesztelt utas közül mindegyik negatív lett.

A hivatalos adatok szerint a 11 milliós Vuhanban 50 008 embernél alakult ki az új koronavírus-fertőzés okozta Covid-19 nevű megbetegedés, közülük 2579-en haltak meg, és 218-an állnak még kezelés alatt.

A kínai szárazföldön hétfőn 89 újabb beteget diagnosztizáltak koronavírussal, közülük 86-an külföldről utaztak be – derült ki a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság közléséből. Jelenleg 1170 aktív eset van, 116 páciens állapota súlyos. Az új koronavírussal összefüggő újabb halálozásról nem számoltak be – ez a járvány kitörése óta a harmadik ilyen nap. Kínában eddig 3341-en veszítették életüket a járvány miatt.

Iránban az elmúlt 24 órában 1574 új koronavírus-fertőzést regisztráltak, és 98-an haltak meg. Egy hónapja ez az első olyan nap, amikor száz alatt marad a halálozás.

Kianus Dzsahánpur egészségügyi minisztériumi szóvivő bejelentése szerint az országban a regisztrált fertőzöttek száma 74 877, a halottaké pedig 4683. A járvány kezdete óta 48 129 ember hagyta el a kórházat gyógyultan, ám 3691 állapota továbbra is válságos.

A hét végén a kormány feloldotta az utazási tilalmat az egyes tartományokon belül, a minisztertanács vasárnapi ülésén pedig Haszan Róháni iráni elnök bejelentette, hogy április 20-ától feloldják a tartományok közötti utazási tilalmat is.

A Fülöp-szigeteken kedden újabb 291 fertőzöttet regisztráltak, ezzel az igazolt esetek száma az országban elérte az 5223-at. A halottak száma 335, ebből 20-at szintén kedden jelentettek.

Thaiföldről keddre virradóan 34 új fertőzöttet és egy új halálesetet jelentettek. Az országban így a regisztrált fertőzöttek száma elérte a 2613-at, a halálos áldozatoké pedig a 41-et. Kilenc tartományban a járvány kitörése óta nem igazoltak egyetlen fertőzést sem.

Kedden 60 új halálesetet jelentettek Indonéziából. Ez eddig az országban a legmagasabb elhunytakra vonatkozó adat. Egyúttal 282 új fertőzést is regisztráltak, így a halottak száma 459-re, a fertőzötteké pedig 4839-re nőtt.

Malajziában az egészségügyi hatóságok 170 új esetet jelentettek, ezzel a regisztrált fertőzöttek száma 4987-re emelkedett. A betegségbe keddre virradóan 5-en haltak bele, így a halottak száma elérte a 82-t.

Indiában kedden május 3-ig meghosszabbították az országos kijárási tilalmat. A körülbelül 1,3 milliárd embert érintő rendelkezést március 24-én vezették be. Az ország egészségügyi minisztériumának legfrissebb adatai szerint a regisztrált fertőzöttek száma meghaladta a tízezret, beleértve az elmúlt 24 órában történt 31 halálesetet is.