A menekültek most egy másik útvonalon közelítik meg Görögországot, idézi a Die Welt cikkét a hvg.hu.

Újra feltorlódhatnak a menekültek a török-görög határon, a Die Welt ugyanis azt írja , hogy Törökország ismét migránsok ezreit küldi Görögország felé.

A német lap szerint ezúttal egy másik útvonalon indítják el a menekülteket, Athénban pedig aggódnak, hogy ez csak a kezdet, a törökök még több migránst irányíthatnak tovább.

A Die Welt szerint körülbelül 2000 menekültet szállítottak el az Osmaniye-i menekülttáborból. Azt ugyan megkérdezték tőlük, hogy Európába akarnak-e menni vagy oda, ahol regisztrálták őket, de választási lehetőséget nem hagytak számukra, mindenkinek el kellett utaznia Izmirbe.

A német lap úgy tudja, hogy az ország északi részéből is buszok indultak el Görögország felé.

Március elején több ezer migráns torlódott fel a török-görög határon. Pár nappal korábban Ömer Celik, a kormányzó, a török Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) szóvivője bejelentette, hogy Törökország már nincs abban a helyzetben, hogy fel tudja tartóztatni a menekülőket.

Elmondása szerint a szíriai harcok miatt mind Törökországból az Európába, mind Szíriából a Törökországba tartók körében „mozgolódás van”, ami nem meglepő, hisz a török hadsereg ellentámadást indított a szíriai Idlib tartományban a szír kormánycsapatok ellen, amelyek nem sokkal korábban egy légicsapásban több mint harminc török katonát öltek meg, közel százat pedig megsebesítettek.

A törökök így felrúgták azt a megállapodást, amelyet még 2016 márciusában kötött az Európai Unió és Törökország, és amely úgy szólt, hogy az uniós pénzügyi támogatásáért cserébe a törökök nem engedik át a határon a menekülteket. A görög média felvetései szerint Törökország még több pénzt akar az Európai Uniótól, és a NATO-partnereitől is nagyobb segítséget vár, a menekültek útnak indításával próbál nyomást gyakorolni.

Nyitókép: EuroNews