Mladen Šarčević oktatási miniszter kijelentette, hogy ebben az iskolaévben a diákok már nem térnak vissza az iskolapadokba, és beharangozta, hogy megváltoztatják az osztályzásra vonatkozó szabályzatot, tudósít az N1 Televízió.

– A szünidő május végén kezdődik, ekkor ér véget a tanítás, ami ez alkalommal, a szükségállapot miatt online zajlott – nyilatkozta a miniszter a Blic napilapnak.

A tárcavezető beharangozta, hogy megváltoztatják az osztályzásra vonatkozó szabályzatot, ugyanis most nem teljesül a negyedév, és a záróvizsgákat sincs lehetőség az eddig megszokott módon megszervezni.

– E kérdés tekintetében különböző érdekek ütköznek. Kezdve attól, hogy ne is legyen záróvizsga, azaz kisérettségi. Ez lenne a legegyszerűbb forgatókönyv, viszont nem lenne tisztességes, mivel bizonyos iskolákba olyan diákok is beiratkoznának, akiknek ez egyébként nem sikerülne, közben meg olyan diákokat rövidítenének meg a kívánt szakon való továbbtanulástól, akik sikeresebben tennék le a vizsgákat – mutatott rá Šarčević.

A tárcavezető hozzátette, hogy két-három héten belül a minisztérium előáll egy olyan megoldással, ami igazodik a szerbiai járványügyi helyzethez, és ami összhangban lesz azzal a forgatókönyvvel is, amely alapján Európa szerte megszervezik a záróvizsgákat.