Április 21-től, vagyis keddtől nem 17 órakor, hanem 18 órakor kezdődik a kijárási tilalom, ezt Aleksandar Vučić, Szerbia elnöke jelentette be szombaton este a Pink Televízió vendégeként.

A nyugdíjasok hetente háromszor, kedden, pénteken és vasárnap 18 és éjszaka egy óra között fél órát sétálhatnak.

A nyugdíjasok délután hat és éjjel egy óra között hetente háromszor fél órára elhagyhatják az otthonukat és sétálhatnak egyet. Ezzel az a célunk, hogy elkerüljük azt, hogy a mintegy másfél millió nyugdíjasunk egyszerre legyen az utcákon, mondta Vučić, aki hozzátette, továbbra is érvényben marad majd a nyugdíjasokra vonatkozó heti egyszeri bevásárlás. Az elnök szerint, ha a helyzet tovább javul, akkor április 27-től a nyugdíjasok mindennap sétálhatnak majd fél órát.

A kijárási tilalom a 65 év alattiakra továbbra is hajnali ötig tart, vagyis keddtől 18 és 5 között lesz kénytelen mindenki az otthonában maradni.

Az elnök szerint keddtől már elkezdenek dolgozni az építőipari cégek, a kisiparosok és a boltok is, kivéve azokat, amelyek az üzletközpontokban találhatók.

Április 27-től tervezzük megnyitni a szépség- és fodrászszalonokat, az edzőtermeket, de természetesen a szükséges egészségügyi óvintézkedésekkel, nyilatkozta Aleksandar Vučić, aki hozzátette, a kávézók és az éttermek a tervek szerint május 3. és 10. között nyitnak újra.

[democracy id=”16″]