Dél-Korea Phenjan nélkül folytatja az 1950-53-as koreai háború során a két Koreát elválasztó demilitarizált övezet területén elesett katonák maradványainak kihantolását – jelentette be a dél-koreai védelmi minisztérium vasárnap. A tárca hozzátette, hogy noha a feladatot Szöul Phenjannal közösen vállalta, Észak-Korea eddig nem reagált az ezzel kapcsolatos megkeresésekre. A közlemény leszögezi, hogy Dél-Korea továbbra is mindent megtesz azért, hogy északi szomszédját bevonja a hétfőn kezdődő munkába.

A két Korea védelmi miniszterei 2018 szeptemberében írtak alá átfogó katonai megállapodást, amely egyebek mellett rögzíti, hogy közösen kutatják fel a háborúban elesett katonák maradványait is. A feltáráshoz szükséges aknamentesítési munkálatokat a dél-koreai hadsereg már korábban megkezdte.

Tavaly a hadsereg kétszázhatvanegy katona maradványait hantolta ki. Dél-koreai becslések szerint mintegy háromszáz dél-koreai, francia és amerikai katona földi maradványait rejtheti a térség. Rajtuk kívül kínai és észak-koreai fegyveresek is nagy számban életüket vesztették ott a koreai háború végnapjaiban. A koreai konfliktusban milliók haltak meg vagy tűntek el. Szöuli tisztségviselők úgy vélik, hogy mintegy tízezer dél-koreai katona földi maradványa található a zónában.

A feszültség csökkentését célzó átfogó katonai megállapodásban a két ország vállalta azt is, hogy „ütközőzónákat” hoz létre tengeri és szárazföldi határai mentén. A No Kvang Csol észak-koreai és Szong Jong Mu dél-koreai védelmi miniszter által aláírt dokumentum rendelkezik továbbá egy, a demarkációs vonal mentén kijelölendő repüléstilalmi zónáról is, a felek továbbá vállalták a határon fekvő, közös ellenőrzés alatt lévő Panmindzson fegyvermentesítését is.

A megállapodás több pontjának megvalósulása még várat magára.