Zseniális magyar tudósok napra pontosan megmondták a kormányzó úrnak, mikor tetőzik a koronavírus-járvány Magyarországon: Május harmadikán. Nem másodikán, nem tizenhetedikén, harmadikán. Ezt maga Orbán jelentette ki vasárnap, meg is van örökítve a közösségi oldalára feltolt videóban. A kormány az érettségi vizsgák időpontját a járványügyi szempontok alapján határozta meg, ezért döntött a mielőbbi, május 4-i kezdés mellett – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma csütörtökön az MTI-vel. Mi van?  Járványügyi szempontból akkor a csúcson kell megtartani az érettségit?

A kijelölt időpont ellen a napokban több szervezet is fellépett, tiltakozott. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete például a szabadságok igénylését javasolja a tanároknak, hogy megakadályozzák a májusi érettségiket. Az iskolákban szervezett vizsgáknál mindenképpen sérül a távolságtartás alapelve, amelyre hivatkozva március közepe óta a diákok előtt zárva tartanak az iskolák.

A hivatalos kommunikáció szerint a vizsgák lebonyolítása során fokozott figyelmet fordít a kormány a biztonságra és az érintett vizsgázók, illetve pedagógusok egészségének védelmére. A diákok létszáma egy helyiségben legfeljebb tíz lehet, közöttük biztosítani kell a legalább másfél méteres távolságot. A lebonyolítás során a tanulók csoportosulása sem engedélyezett – közölték.

Az első héten, a legtöbb vizsgázót érintő írásbelik a szokásos 8 óra helyett 9 órakor kezdődnek. A vizsgabizottság munkájában, az értekezletek megtartásakor előnyben kell részesíteni az elektronikus kommunikációs formákat – mutattak rá. A vizsgák során a helyiségeket fertőtleníteni kell, a diákok és a pedagógusok számára igény szerint maszkot biztosítanak. A kollégiumi elhelyezést az érettségizők számára igény esetén biztosítják, ilyen esetekben, egy szobában egy tanuló helyezhető el.

Hetek óta várjuk a tömeges fertőzést. Ezt szajkózza mindennap Müller Cecília országos vírusanya, meg Orbán Viktor is ezzel riogat jós módjára. Ehhez képest most államilag rászabadítják a gyerekekre, tanárokra, és ezzel a családtagjaikra is a vírust.

Nyolcvanezer fiatalról megint úgy döntöttek, hogy nem kérdezték meg a szakmát arról, hogyan is legyen. Eddig az volt a hivatalos kommunikáció, hogy mindenki maradjon otthon, most meg az, hogy a gimnazisták keljenek útra, menjenek csak nyugodtan közösségbe. Az érettségi nem várhat, nem lehet a járvány után egy alkalmasabb időpontra halasztani? A felsőoktatási intézmények is megvárják a felvetteket, mert a mai állás szerint egyáltalán ne nagyon reménykedjünk abban, hogy itt szeptemberben elkezdődik a tanév.

A kormányzat most megint azt csinálta, amit a nagy kapkodásban kitalált digitális oktatással is, a pedagógusokra tolta, oldják meg önerőből az érettségi megszervezését. Előkészítés nélkül robbantottak, mert ez a legkönnyebb, miközben felelősséget nem vállalnak semmiért. Mert a tanárok és a szülők felelősséggel tartoznak a gyerekekért, a kormány meg nem. Arrogánsan, esztelenül belehajszolnak sok ezer embert a bizonytalanba, ráadásul nem egy napról, hanem több mint két hétről van szó.

Utazzanak, a vidékiek lakjanak valahol, egyenek valamit, aztán vegyék fel a maszkot, ha van, mert nem kötelező. Üljenek be a terembe, és egészen nyugodtan koncentráljanak a feladatokra. Ha tudnak kesztyűben írni, tegyék; ha nem, akkor a dolgozatokat a pedagógusok megsikálják Domestossal – mint Müller Cecília a piacon vásárolt tojásokat – mielőtt javítani kezdenék.

Arra pedig sem az érettségizőknek, sem az érettségiztetőknek nincs esélyük, hogy a megmérettetés előtt és után teszteljék őket: milyen áron lett kész a vizsga. Mert a hatalom majd megmutatja, csakazértis az lesz, amit kitaláltak. A szakembereikkel, a nagy varázslókkal.

„A munkavállaló köteles megtagadni az utasítás teljesítését, ha annak végrehajtása más személy egészségét vagy a környezetet közvetlenül és súlyosan veszélyeztetné [Mt. 54. § (1) bekezdés]. A munkavégzés során, által tehát más személy élete, testi épsége, egészsége nem kerülhet közvetlen és súlyos veszélybe, a munkavállaló még munkáltatói utasításra sem tehet olyat, amivel ilyen helyzetbe hozna mást.”  Ez olvasható a munka törvénykönyvében.

Akkor most fiataljainknak és tanáraiknak állami parancsra kell kockáztatniuk az egészségüket (és mások egészségét) az érettségi miatt? Sőt erre kötelezik is őket?

Ha csak egyetlenegy beteg is lesz az érettségi elmúltával – az tudjuk jól – nem az ostoba, felelőtlen, abnormális döntéshozók bűne lesz, hanem a pedagógusoké, akiknek majd a nyakába varrják: ők nem tartották be az előírásokat. Lehet már előre reszketniük.

tuti