A Szerb Pravoszláv Egyház londoni parókiáján három személy vesztette életét a Covid-19 fertőzés következtében – írja az RTS honlapja.

Két férfi és egy nő halt bele a fertőzés szövődményeibe, mindannyian 65 év felettiek. Ezzel négyre nőtt a londoni szerb közösség koronavírus-fertőzésben elhunyt tagjainak száma.

Felgyógyult viszont a betegségből a brit fővárosban lévő Szent Száva templom egyik lelkésze.

Londonban eddig 21.654 koronavírusos fertőzöttet regisztráltak.

„A birminghami parókián nincsenek halálos áldozatok és betegek sem, a szerb közösség idősebb tagjai  házikaranténban vannak, őket a fiatalabbak látják el élelemmel és gyógyszerekkel“ – mondta az RTS-nek Nenad Popović lelkész, a birminghami Lazarica templom papja.

Birmingham London után az egyik legfertőzöttebb város Angliában, jelenleg 2.310 beteg tartanak nyilván.

____________________________________________________________________

Fotó: spc.rs