Ahogy a többi községben, Magyarkanizsán is várják a vásárlókat a termelői piacok. Magyarkanizsa község rendkívüli helyzetekkel megbízott törzskarának a döntése értelmében a község területén a rendkívüli állapot idején 6 és 13 óra között tartanak majd nyitva a zárt és a szabadtéri zöldségpiacok a következő beosztás szerint:

– Kispiacon kedden

– Oromon szerdán

– Magyarkanizsán kedden és csütörtökön

– Horgoson, Oromhegyesen és Martonoson pénteken.

Kötelező a biztonsági előírások alkalmazása (védőmaszkok és kesztyűk), azzal, hogy a piacterek fertőtlenítése a piac nyitvatartási ideje előtt és után is megtörténik, valamint biztosított a Szerb Köztársaság Kormánya által meghozott intézkedések betartásának felügyelete, melyek a nyílt térre és a vásárlók közti legalább 2 méteres távolság megtartására vonatkoznak. Minden árus és minden vásárló köteles magánál tartani a személyigazolványát, mely ellenőrzésre kerül a piactér felügyelete során. Az előírásokat betartja és koordinálja a Komunalac Kommunális Szolgáltató Közvállalat, ill. a helyi közösségek.

A kiskereskedelmi egységek fogyasztókra szánt munkaideje a rendkívüli állapot idején a következő:

– hétfőtől péntekig 7-től 17 óráig

– pénteken 4-től 7 óráig, élelmiszervásárlás céljából a 65 éven felüliek számára

– a logisztikai elosztóközpontok tevékenysége és a létesítmények ellátása egész nap megvalósulhat azokkal az előírásokkal összhangban, melyek a személyek mozgását és a munkavállalók külön munkahelyi igazolását szabályozzák.