Szerbiában ma minden gyógyszertárban lehet maszkot és kesztyűt venni – ezt Zlatibor Lončar, Szerbia egészségügyi minisztere mondta a szerdán 15 órakor megtartott sajtótájékoztatón, amelyen ezúttal a nyomtatott és az internetes tájékoztatási eszközök újságírói tehettek fel kérdéseket. A miniszter arra a kérdésre, elfogadhatónak tartja-e, hogy egy autóban négyen vagy öten üljenek, a következőt nyilatkozta:

– Ha egy család utazik, akkor az normálisnak számít. Ha azonban innen-onnan szedegetik össze az embereket, akkor az kockázatos. Meg kell értenünk, az embereknek nem szabad két méternél közelebb kerülniük egymáshoz – mondta Lončar. aki szerint a következő időszakra érvényes megszorító intézkedések az eredményektől függnek majd.

– Amilyenek lesznek az elvégzett tesztek eredményei, olyanok lesznek az intézkedések is. A szakértők ezeknek a pillanatokban is azzal foglalkoznak, milyen rendelkezések járulnának hozzá a minél jobb eredményhez – nyilatkozta az egészségügyi miniszter, aki hozzátette, meg kell szoknunk, hogy együtt élünk majd a koronavírussal.

– Bármilyen intézkedések is lesznek, nem azokkal kell foglalkoznunk, hanem azzal, mit tehetünk, hogy jobb eredményeket érjünk el. Be kell tartanunk a javasolt távolságot, s bármilyen rendeletek is születnek majd, maszk nélkül nem mehetünk majd az étterembe, a boltba, a fodrászhoz. A távolságot be kell tartani, maszkot és kesztyűt fogunk majd viselni – mondta Lončar.