Aleksandar Vučić szerb elnök kijelentette, hogy még a szükségállapot megszüntetése előtt tárgyalni fog azon pártok vezetőivel, melyek indulni kívánnak a választásokon – írja a B92.

„Amint megérnek rá a feltételek, értesíteni fogom őket. A megbeszélésen azt ajánlom majd, hogy a rendkívüli állapot megszűnése után a Köztársasági Választási Bizottság (RIK) várjon 2-5 napot, majd ezután kezdődhessenek meg a választásokkal kapcsolatos tevékenységek” – mondta a szerb elnök kedden, amikor megtekintette a Belgrád-Újvidék gyorsvasút munkálatait Čortanovcinál. Hozzátette, hogy a választások itt vannak, a szabályok világosak és ezen feltételek szerint bárki részt vehet rajta, aki pedig nem teszi, az csak saját magát okolhatja.

Vučić szerint a választások fontosak a szerbiai demokrácia számára.

„Először azon pártvezetőkkel tárgyalok, akikkel a szükségállapot bevezetése előtt is tanácskoztam“ – mondta el még Vučić, aki arról is beszélt, hogy nem kíván reagálni Boško Obradović és Dragan Ðilas állítólagos egyre erősödő álláspontjára, miszerint bojkott helyett mégis inkább részt vennének a választásokon.

__________________________________________________________________

Fotó: Tanjug