Megnyitották a röszkei, a tompai és a hercegszántói határátkelőt a magyar-szerb határ mentén élők előtt csütörtökön – írja az MTI.

Ahogyan arról beszámoltunk mától a határ másik oldalán dolgozó vagy földet művelő magyar és szerb állampolgárok átjárhatnak a röszkei, a tompai és a hercegszántói átkelőn.

Mától újra lehetséges az ingázás a magyar-szerb határon

Szijjártó Péter  magyar külgazdasági és külügyminiszter csütörtök délelőtt Horgoson tárgyalt Ivica Dačić szerb külügyminiszterrel, mely után sajtótájékoztatót tartottak.

Szijjártó kijelentette, hogy a szerb és a magyar állampolgárok újra használhatják a három említett határátkelőt munkavállalási és mezőgazdasági munkálatok elvégzése céljából a határsáv 50 kilométeres körzetében.

Azt is mondta, hogy a magyar nagyvállalatok segítenek a szerb és a magyar gazdaság újraindításában, folytatódik a vajdasági gazdaságfejlesztési program, valamint a közös infrastrukturális projektek építése a két ország között.

Ivica Dačić szerint, ha nem romlik lényegesen a járványügyi helyzet, akkor egy hónapon belül helyreállhat a rendes határforgalom a két ország között.

____________________________________________________________________

Fotó: Facebook