A kialakult járványhelyzet miatt nagyon sok szülő otthonról dolgozik, az online oktatás miatt pedig tanítókká (is) váltak. Ez nem egyszerű egy-két gyermek esetében sem, de mi a helyzet azokkal a családokkal, ahol három vagy annál több csemetét nevelnek? Három zentai famíliát kérdeztünk meg, hogyan élik mindennapjaikat, milyen nehézségeik vannak – Szalai Teodóra riportja

Aki teheti, „fogadjon örökbe” egy-két nénit vagy bácsit
Kevésbé maga a rendkívüli állapot, mint inkább annak kiváltó oka az, ami valódi nehézségek elé állítja Vajdaságban (is) a társadalom alappillérét, a családokat, hiszen a kialakult világjárvány minket sem került el. Okozója pedig Böjte Csaba atya megfogalmazásában egy „kis jószág”, amely jól összekuszálta a világ dolgait – Gajda Nóra írása

A környezetvédelem az egészségünk és a fennmaradásunk kulcsa
Talán soha nem volt még ennyire kiemelt jelentősége a föld napjának, amikor otthonunkba zárva arra vágyunk leginkább, hogy újra szabadon járjuk a természetet. Dr. Mészáros Minucsér, az Újvidéki Egyetem Természettudományi-matematikai Kara Földrajz Tanszékének rendkívüli tanára szerint a jeles napot első alkalommal teljesen távúton fogjuk ünnepelni – Vígi Zsoldos Zsaklina interjúja

Érdekönkéntesség
Talán ez most egy olyan pillanat, amikor az egészségügyi intézmények korábbi és jelenlegi vezetőinek egy pillanatra meg kell állniuk, és elgondolkodniuk azon, hogy a pozíciójuk megőrzése miatt mennyi mindent hallgattak el, mi mindenről nem értesítették a nyilvánosságot, miért nem szólaltak meg az intézményben uralkodó valós viszonyokkal, az ott dolgozók munkafeltételeivel kapcsolatban. – Tőke János jegyzete

Ha nem mehetünk a piacra, majd a piac jön hozzánk
Amióta március harmincadikán a köztársasági rendelet alapján bezárták a piacokat és a szabadtéri értékesítés minden formáját, így működik a zentai piac. A derült égből villámcsapásként érkezett döntés után a termelők, az eladók és a vevők is igyekeztek megtalálni a legjobb megoldást, ez végül egy Facebook-csoport lett, amelynek köszönhetően működik az online rendelés – Mina Delić riportja

A haza „megmentői”(?)
Első ízben öt és fél évvel ezelőtt mondták, majd négy éven keresztül többször is, hogy sötét jövő vár arra az országra, amelynek gazdasági és egyéb stabilizálása a nyugdíjasoktól függ. Márpedig az államelnök az utóbbi esztendőkben többször is hangoztatta, hogy a „szépkorúak” (és az állami alkalmazottak) nélkül összeomlott volna Szerbia pénzügyi rendszere – Both Mihály írása

Meddig érvényes a forgalmi helyett kiadott bizonylat?
Továbbra is érkeznek szerkesztőségünkbe olyan, közlekedéssel kapcsolatos kérdések, amelyek a március 15-én bevezetett szükségállapot miatt váltak nagyon aktuálissá. A következőkre kíváncsiak: Hol lehet a műszaki vizsgát elvégeztetni? Mi a teendő, ha nincs lehetőség az autó regisztrációjának meghosszabbítására? Melyik felhatalmazást kell hitelesíteni?

OKTATÁS: Egyre közelebb a tanév vége – Beretka Ferenc cikke

HINTASZÉK: Könnyű otthoni mozgás 65 év fölöttieknek

KÖZÉLET: A morzétól a televízióig – Balla Lajos jegyzete

JEGYZET: Szép élmények a katonaságból – Nagy Nándor jegyzete

KÜLFÖLD: Életveszélyes képtelenségek

VISSZAOLVASÓ: A céltudatos csoportosítás kudarca

IRODALOM – Kontra Ferenc: „Minden elvész, ami legfontosabbnak látszott”

BUKSI – Sajtótörténeti feljegyzések

MAGYAR SORSOK VAJDASÁGBAN: „Egyhangú lelkesedéssel” – Szabó Palócz Attila írása

KÉPHISTÓRIÁK: A szerencsétlen brigádvezető és raktárnok esete a cirokvetőmaggal

VENDÉGSÉGBEN: Bőr mestere, pásztorművészet alkotója – Précz István riportja

INNEN-ONNAN: Cseh minden idők legjobb nem olimpiai bajnok úszója

HOROGRA AKADVA: Ludasi kalandok – Huzsvár József cikke

SPORT: A foci hava – Németh János írása

NEM A GÓLYA HOZZA: Rendkívüli állapot egy autista szemével

AZ ORVOS VÁLASZOL: Vizsgálni kellene a koronavírus-járvány hatását a mentális egészségre

ÉP TESTBEN ÉP LÉLEK: Egyedül ünnepelte 92. születésnapját a bükki füvesember

KERT: A föld napjára

ÖTLETSAROK: Csirkehálóból dekoráció

KONYHA: Csirkés ételek

Ezen kívül kis- és óriásrejtvény, fejtörő, műveltségi teszt, gyerekszoba, horoszkóp, apróhirdetések, társkereső, viccek és tévéműsor.

Borítónkon Mina Delić fotója látható