Több hét után kedden tehették ki először a lábukat az utcára a szerbiai nyugdíjasok, pontosabban az 5000 főnél nagyobb településeken a 65 évnél idősebbek, a kisebb településeken pedig a 70 évnél idősebbek. A lakásuktól, házuktól számított 600 méteres körben sétálhattak fél órát, 18 óra után – attól a perctől kezdve, amikor a „többiek” számára megkezdődött a kijárási tilalom. A belgrádi helyzetképről írt szerkesztőségi kommentárt a Danas napilap.
Mint írják, volt, aki rögtön 18 órakor kiment az utcára, mások megvárták, hogy besötétedjen.
– A belgrádi Sándor király sugárút az este kietlen volt, hiszen rajtuk kívül szinte senki sem volt az utcán. Többségük maszkban sétált, volt, aki pórázon vezette a kiskutyáját, voltak egyedül, lassan sétálók, bottal közlekedők.
Voltak, aki párban mentek, kézen fogva, többségük lassú tempóban. Mintha pontosan kidolgozott tervük lenne, előre meghatározott útvonallal. Elég röviddel, ami nem terheli meg túlságosan a többhetes üléstől elgémberedett lábaikat, de ugyanakkor a lehető leghosszabbal, ami abban az adott pillanatban lehetséges, hogy legalább egy kis részét bepótolják az elszalasztottaknak.
Néhányuk azt mondta, egy teljes hónapig nem ment ki az utcára, mások két hete. Az utolsó reggeli shoping óta, amit engedélyezett nekik az állam, heti egy alkalommal, 4 és hét óra között reggel. Boldogok, hogy végre kimehettek, ennek ellenére nem panaszkodnak. Ezt valószínűleg a hatalom is figyelembe vette, amikor az intézkedésekről döntött. Hogy nem fognak sokat panaszkodni, mert a legidősebb polgárok voltak eddig is a legfegyelmezettebbek. Amikor a számlák fizetéséről van szó, de akkor is, amikor a mostanihoz hasonló szabályok betartásáról is.
Annyira fegyelmezettek, hogy néhányan ezt az első alkalmat sem használták ki, félelemből. Egyesek felháborodásból.
Amennyire szép volt látni őket, ahogyan újra sétálnak a városban, annyira volt szomorú is a kedd esti szituáció. Néhányan a bútorüzletek kirakatait vették szemügyre, de az élelmiszerboltokat is megnézték. Akkor engedték ki őket sétálni, amikor senki más nem volt az kint. Amikor semmi sincs nyitva.
Nem lehetett volna egy kicsit másképp leosztani az időseinknek a kártyákat? Hogy nem korlátozzák őket épp mindenben? Nem lehetett volna megengedni, hogy az az egy kijárási tilalom alkalmával ott és annyit sétáljanak, amennyit akarnak?
Hogy az egészen durva időpontot, amikor elmehetnek a boltba, most áttegyék egy valamivel tisztességesebb időpontra. Például 18, 19 vagy 20 óra utánra. A szakembereknek biztosan jobb megoldásuk van mint nekünk, laikusoknak. Ez, ami holnap (pénteken – a szerk. megj.) vár rájuk – reggeli bevásárlás hajnali négytől, majd fél óra esti séta – nem túl humánus – írják a Danasnál.
Eredetiben itt.
Bocsánatot kér-e valaki Ana Lalićtól?
Miután Predrag Kon beismerte, hogy Szerbiában nem volt elég védőfelszerelés a koronavírus-járvány megjelenésekor, Zoran Kesić, a 24 minuta sa Zoranom Kesićem műsor szerkesztője, műsorvezetője az N1 tévén reggeli műsorában feltette a kérdést, bocsánatot kér-e valaki Ana Lalićtól. Ő az az újságíró, aki a Vajdasági Klinikai Központban uralkodó helyzetről írt, arról, hogy az ott dolgozók elmondása szerint nem voltak meg a szükséges védőfelszerelések a biztonságos munkavégzéshez. A Nova.rs portál újságíróját a szövege megjelenése után pánikkeltés gyanúja miatt előállította a rendőrség, majd egy fogdában töltött éjszaka után szabadon engedte.
Kesić annak apropóján beszélt a Nova.rs újságírójának helyzetéről is, és egyéb olyan dolgokról, jelenségekről, amelyeket jelenleg jellemzik a szerbiai sajtó egy részét, hogy a Riporterek Határok Nélkül idei ranglistáján, amelyben országokra bontva értékelik a sajtószabadság állapotát, Szerbia három helyet rontott. Kesić szerint a szerbiai hatalom szerint az országban sohasem volt szabadabb a sajtó, mert mondhatsz bármit, senki sem akar megverni, és ha mégis kérdeznek tőlük a sajtó szabadságáról, azzal a kérdéssel válaszolnak, hogy vajon hány újságírót öltek meg az elmúlt néhány évben.
A műsorvezető beszélt az őt és Ivan Ivanovićot ért fenyegetésről is, amely során a Srpski Telegraf bulvárlapban Aca Lukas esztrádművész azzal fenyegette meg őket, hogy kidobja kettejüket a tizedik emeltről, ha miattuk valami baja lesz az anyjának. Elmondta, ez az egész történet Lukasszal arra ösztökéli őt és Ivanovićot is, hogy még nagyobb odaadással dolgozzanak.
Mindkét megfenyegetett műsorvezetőnek és műsorainak a Nova S tévécsatorna ad otthont. Kesić azt mondta, lehet, hogy ők ketten nem perelték volna be Lukast, de „egy komoly cégnél dolgoznak, amelynek jogászai már készítik a bírósági kereset szövegét, pereskedni fognak.”
A Pink TV tulajdonosa, Željko Mitrović a vér ózonos kezelésével harcolna a koronavírus ellen, az otthonmaradásra vonatkozó felhívásokat pedig középkori módszernek nevezi. Kesić szerint Mitrovićot nyugodtan egy kalap alá vehetjük „látó Zorkával” (vidovita Zorka) és a Trgovčevićekhez hasonlókkal, ténykedését pedig jogilag is ki kellene vizsgálni.
– Bármilyen röhejesnek is tűnik, veszélyes lehet, mert nagyon sokan hisznek neki – mondta Kesić.
Ha már a Pink TV tulajdonosáról beszélt a műsorvezető, akkor szóba kerültek az összeesküvéselméletek is. Kesić szerint érthető, hogy az emberek félnek, ezért keresnek válaszokat az 5G hálózat terjedésében, Bill Gates-ben, aki pénzeli a védőoltás kifejlesztését vagy a kínai katonai laboratóriumokban Wuhanban.
– Értem, hogy az emberek miért keresik azokat, de nem tudom elviselni, ha badarságokról akarnak meggyőzni – így Kesić.
A beszélgetés további részleteit ezen a linken találják.
Választások és rendkívüli állapot
Nyár előtt, rögtön a rendkívüli állapot megszüntetését követően megtartani a választásokat vagy várni velük késő nyárig, őszig? Ezt a kérdés járta körül Dejan Ilić a Peščanik véleményportálon. A szerző egy nem mindennapi hasonlattal kezdte a kommentárját.
– A COVID–19 és Vučić szinte ugyanolyanok: cseppeken keresztül terjeszkednek és maradnak életben, vagyis köpéssel. Csakhogy az első a másodiktól eltérően nem válogat, különleges módon humánusabb: nem osztja fel az embereket első- és másodrendűekre, barátokra és ellenségekre. Ha most elképzelhetnénk egy választást, amelyen a COVID–19 és Vučić indulnának, e látszólag picinyke, de lényeges különbség miatt észszerűbb lenne a vírusra szavazni.
A valóságban viszont Szerbia polgárainak, a dolgok jelenlegi állása szerint, nem lesz választása: csak Vučićra szavazhatnak majd. Vagy el sem mennek szavazni. Oké, ez a második is egyfajta választás, egy kényszer szülte. Pontosabban, ez a második az egyedüli helyes választás, ha valóban, ahogyan azt jelzik, nyár előtt tartják meg a választásokat, úgy, hogy a választási készülődés gyakorlatilag ott folytatódik, ahol a járvány előtt abbamaradt. Az olvasó természetesen tudja: a járvány előtt is volt számos oka annak, hogy ne menjen el választani, most pedig még több ilyen van – írja Ilić, mondván, a járvány előtt sem voltak szabad a sajtó, akkor is fenyegették az embereket azzal, hogy mi történik abban az esetben, ha nem az újradikálisokra és Vučićra szavaznak majd, a járvány alatt meg mindenkire vonatkozik a kijárási tilalom, csak a hatalomra nem, aki most is kampányol országszerte.
– Nem ez az első rendkívüli állapot, amit az idősebb olvasók megéltek. 1999-ben világos volt, hogy az SPS, Miloševićtyel az élén simán megnyerte volna a választásokat, ha azt rögtön kiírja a bombázások utánra. Akkor, mások mellett, Vojin Dimitrijević is azt magyarázta nagy hévvel, hogy a bombázásokra érkező első reakció csakis az lehet, hogy a nép felsorakozik a vezér mögé. De még a vezérnek sem volt akkor, olyan körülmények között kedve ahhoz, hogy kiírja a választásokat és megnyerje azokat.
Emlékszünk 2003-ra. Szerbia demokratikus beállítottságú lakosságának jelentős része még ma sem bocsátotta meg az akkori kormányfőnek, Živkovićnak, hogy nem tette lehetővé a választások kiírását rögtön a rendkívüli állapot után. Tudták, ahogyan maga Živković is, hogy röviddel Zoran Đinđić meggyilkolását követően a Demokrata Párt simán megnyerte volna a voksolást. Živković viszont tudta, és ma is tudja, hogy a demokráciát nem lehet rendkívüli állapotra építeni. Így helyesen döntött, amikor úgy ítélte meg, hogy az év végére kell halasztani a választások kiírását – véli a szerző, aki szerint Vučić lehetne az első, aki megpróbálná kihasználni a rendkívüli állapotot.
– Ha valóban úgy dönt, hogy a szavazást (tehát, nem választást, hanem pontosan szavazást, és azt is csak egy jelöltre, még ha parlamenti választásról is beszélünk) nyár előtt megtartják, Szerbia újabbkori történelmében Vučić végre első lehet valamiben. Ő lesz tehát az első és egyetlen, aki egybekötötte a rendkívüli állapotot a választással, egyértelmű szándékkal, hogy a rendkívüli intézkedéseket és korlátozásokat felhasználja „győztes” kampányához. Ezzel nem csak az első és egyetlen lesz, de természetesen a legszánalmasabb is – írja Dejan Ilić.
A teljes kommentárt itt találják.
(Nyitóképünk a Vajdasági Rádió és Televízió felvétele)
