A szerbiai polgárok 86 százaléka nem fél attól, hogy ők maguk, vagy családtagjaik megfertőződhetnek a koronavírussal, ennek ellenére óvatosan viselkednek és többségük betartja a hatóságok rendelkezéseit – derült ki többek között abból a felmérésből, amelyet a Centar za međunarodnu javnu politiku nevű civil szervezet készített – írja a 021.rs.

A megkérdezettek 90 százaléka úgy gondolja, hogy június 1-ig véget ér a koronavírus-járvány és Szerbiában megszűnik a rendkívüli állapot.

A felmérés szerint  a megkérdezettek 30 százaléka nem hisz a köztársasági válságstáb egyik tagjának sem. A legtöbben (27%) Predrag Kon járványügyi szakértőben bíznak, őt követi 20 százalékkal Darija Kisić Tepavčević. Goran Stevanović szavait a megkérdezettek 15 százaléka hiszi el, míg Branimir Nestorović csak a polgárok 8 százalékának bizalmát élvezi.

Kon: Azt javaslom majd, hogy a nyugdíjasok minden nap sétálhassanak egyet

A felmérésből az is kiderül, hogy a polgárok mintegy 60 százaléka nem hisz a médiának sem. Negyedük azt gondolja, hogy több fertőzött és halott van, mint azt a kormány állítja, 35 százalék szerint viszont a média eltúlozza a járvány jelentőségét, hogy ezzel más problémákat fedjenek el.

A megkérdezettek több mint fele (55%) úgy nyilatkozott, hogy a politikusok nyilvános fellépéseik alkalmával nyugtalanságot keltenek a polgárok körében.

A felmérést 5.989 polgár bevonásával április 8-a és 15-e között készítették.

____________________________________________________________________

Fotó: 021.rs