A Telekom Veszprém bejutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjébe, mivel az európai szövetség (EHF) végrehajtó bizottsága pénteken törölte az egyenes kieséses szakaszt, írja az MTI.

A férfi BL a csoportkör után, a rájátszás első fordulója előtt szakadt félbe a koronavírus-járvány miatt. A negyeddöntőbe jutásért a Veszprém a lengyel Orlen Wisla Plock, a MOL-Pick Szeged pedig a címvédő északmacedón Vardar Szkopje csapatával találkozott volna, majd továbbjutás esetén a negyeddöntőben a két magyar együttes egymással játszott volna.

A jelenlegi tervek szerint a négyes döntőt december 28-29-én rendezik Kölnben a két csoport első két-két helyezettje, vagyis a spanyol Barcelona, a francia Paris Saint-Germain, a német THW Kiel és a Telekom Veszprém részvételével. A többi csapat számára véget ért a BL-szezon.

Az EHF a világjárvány miatt júniusra tervezett összes mérkőzését törölte. Közleménye szerint a férfi BL egyenes kieséses szakaszának két fordulóját a sűrű versenynaptár, valamint az EHF új média és marketing megállapodásai miatt nem lehet ősszel megrendezni.

A női Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjének céldátuma nem változott, az európai szövetség továbbra is úgy tervezi, hogy a tornára szeptember 5-6-án kerül sor. Jelenleg vizsgálják annak a lehetőségét, hogy a negyeddöntőket meg lehet-e rendezni szeptember 3-án. Amennyiben a szeptemberi időpont nem tartható, akkor októberre halasztják a tornát, a negyeddöntőket törlik, a négyes döntőben pedig a két csoport első két-két helyezettje, vagyis a címvédő Győri Audi ETO KC, a francia Metz HB és Brest Bretagne, valamint a dán Esbjerg HB léphet pályára.

A férfi EHF Kupát – amelyben a Grundfos Tatabánya KC szerepelt – törölték, a hátralévő csoportmérkőzéseket, a negyeddöntőket és a négyes döntőt sem rendezik meg. Ugyancsak végeredmény nélkül befejezettnek nyilvánították a női EHF Kupát – amelyben még versenyben volt a címvédő Siófok KC -, illetve a férfi és a női Challenge Kupát.

Az EHF a döntéseit olyan kormányzati intézkedésekkel indokolta, mint például az utazási korlátozások és a jelentős tömeget vonzó események tilalma. Az európai szövetség célja, hogy az évadot a „lehető legjobb módon” fejezzék be, de ez ne legyen rossz hatással a következő idény kezdetére.