Darija Kisić Tepavčević, a Jovan Jovanović Batut Közegészségügyi Intézet járványügyi szakembere az RTS műsorában azt nyilatkozta, hogy Szerbiánban a koronavírus-járvány ideje alatt több szociálsi intézményben is történtek mulasztások, ezért pedig valakinek vállalni kell a felelősséget – írja a 021.rs.

A szakember szerint az első problémát a niši Gerontológiai központban észlelték, de a hatóságok gyors reakciójának köszönhetően a fertőzötteket átszállították a Niši Klinikai Központba.

„Hasonló volt a tegnapi helyzet Negotinban is, ezeket a betegeket is erre a klinikára szállították” – mondta Kisić Tepavčević, aki hozzátette, hogy hét súlyos állapotban lévő fertőzöttet a klinikán tartottak, a többi fertőzött enyhébb tünetekkel rendelkezik és ideiglenes Covid-19 kórházakban helyezték el őket.

Koronavírus: Negyvennyolcan fertőződtek meg egy negotini idősotthonban

„Ilyen esetben nagyon gyorsan kell reagálni, mert sajnos a niši esetből láttuk, hogy a vírus igen sebesen terjed az ilyen közösségekben, és az idősek a legveszélyeztetettebbek” – fejtette ki a szakember, aki arról is beszélt, hogy lassan az élet visszatér a rendes kerékvágásba.

Szavai szerint a vírus továbbra is köztünk van, de megfelelő óvintézkedések mellett fokozatosan normalizálódik majd a helyzet.

„A nagyobb számú összejöveteleket továbbra sem engedélyezzük, be kell tartani az egymás közötti biztonságos távolságot, folyamatosan fertőtleníteni kell a helyiségeket. A nyilvános helyeket folyamataosan ellenőrzi majd a felügyelőség, de tövábbra is a polgárok személyes felelőssége a legnagyobb” – mondta Kisić Tepavčević.

____________________________________________________________________

Fotó: 021.rs