Megerősítette az amerikai titkosszolgálatok vezetőjének hivatala, hogy a hírszerzés vizsgálja, hogy a vuhani víruslaborból szabadult-e a világra a koronavírus-járványt okozó SARS-CoV-2, idézi a Fox News cikkét az index.hu. Ez az első alkalom, hogy a titkosszolgálatok hivatalosan is elismerték, hogy vizsgálják ezt az elméletet.

Richard Grenell, a titkosszolgálatokat összefogó ideiglenes nemzeti hírszerzési igazgató hivatala egy közleményben azt írja, hogy a titkosszolgálatok minden információt vizsgálnak, hogy meghatározzák, fertőzött állatokkal való érintkezés vagy a vuhani laboratóriumban történt baleset indította el a koronavírus-járványt. Azt is mondta, hogy azt már most kizárták, hogy emberek hozták volna létre a vírust.

A koronavírus-járvány kirobbanása óta az összeesküvés-elméletek hívőinek visszatérő témája a vuhani víruslabor (Wuhan Institute of Virology, WIV), melynek vezetője Jüan Cse-ming korábban már elmondta a kínai állami tévének, hogy kizárt, hogy a vírus tőlük jött volna, most pedig Reuters hírügynökségnek beszélt erről kicsit részletesebben.

A New York Times azt írja, hogy a titkosszolgálatokon nagyon nagy volt a nyomás Trump kormányától, hogy találjanak valamilyen bizonyítékot a víruslaborról szóló elméletekre. Ez ugyanis megerősítené Donald Trumpot, aki kampányszerűen hibáztatja a kínai kormányt a járvány kirobbanása miatt, részint azért, hogy elterelje a média figyelmét arról, hogy az amerikai kormány milyen hibákat követett el a járvány kezelése során.

A lap szerint a titkosszolgálatoknál sokan aggódnak a kormányzati nyomás miatt, ami torzíthatja a hírszerzéstől kikerülő információkat, hogy azokat az elnök politikai fegyverként használhassa. Az amerikai titkosszolgálati közösség nagy része alapvetően szkeptikus azzal az elmélettel kapcsolatban, hogy a vírus a vuhani laborból került volna ki, ahogy a tudományos közösségben is egyre elfogadottabb a nézet, hogy a járvány nagy valószínűséggel vadállatokról terjedt át emberekre, laboratóriumi környezeten kívül, vélhetően az emberek és vadállatok közötti kontaktus megnövekedése és a vadállatok tenyésztése következtében. A Trump-kormány képviselői, köztük Mike Pompeo korábbi CIA-igazgató és jelenlegi külügyminiszter viszont már január óta erősködnek a titkosszolgálatoknál, hogy álljanak be a laboros elmélet mögé, és találjanak valamilyen bizonyítékot a kapcsolatra.