Ivica Dačić szerb külügyminiszter kedden azt mondta, hogy a határok megnyitása nem csak Szerbiától függ, hanem az Európai Uniótól és a tagországoktól is – írja az RTV honlapja.

Dačić a Happy TV-ben azt nyilatkozta, hogy nem kell hiú reményeket táplálni annak irányában, hogy gyorsan megnyílnak majd a határok.

Szavai szerint Brüsszelben döntik majd el, hogy a tagországok mikor szüntethetik meg a határzárat.

‚‚Először az egymás közötti határszakaszokat nyitják majd meg, és csak ezután következhet a schengeni külső határ megnyitása” – mondta a szerb külügyminiszter, aki hozzátette, hogy az Európai Unió tagországai a koronavírus-járvány kitörése után lezárták az egymás közötti határszakaszokat is.

‚‚Ebben a pillanatban tehát nagyon nehéz megmondani, hogy mikor tudunk külföldre utazni” – zárta szavait Ivica Dačić.

_________________________________________________________________________________________________

Fotó: EPA-EFE/JUSTIN LANE