A temetés, amin a fél világ megjelent. Így emlékezünk Tito búcsúztatójára, amelyet negyven évvel ezelőtt tartottak a belgrádi Virágházban. Josip Broz Tito születésnapjáról és halálának napjáról sem áll rendelkezésre pontos információ. Egy azonban biztos: a temetésre, amelyre Belgrádba zarándokolt a „fél világ”, 1980. május 8-án került sor.
És még egy biztos: amíg volt Tito, addig volt Jugoszlávia.
Az államszövetség (álomszövetség?) létrehozása nem kis feladat volt: az évszázadok során folyamatosan szétszaggatott Balkánon megteremteni egy olyan nagy területű és olyan sok tagállammal működő föderációt, mint amilyen Jugoszlávia lett, nem kis teljesítmény. Ha hozzátesszük, hogy ezt a hat tagköztársaságból és két tartományból álló nagy országot sikerült is évtizedekig egyben tartani, úgy, hogy nagyjából mindenki elégedett lehetett; senkinek sem sikerült ez a korábbi – és a későbbi – Balkánon.
Tito halála után egy évtizedig kínlódott Jugoszlávia, aztán elérkezett a vég. Tito után a teremtménye is bevégezte. Elszabadult a két legnagyobb „probléma”, amit már Tito is alig tudott kordában tartani: a nacionalizmus és az egyházak.
A nyolcvanas években már a gazdasági problémákat sem lehetett sokáig takargatni, Jugoszlávia olyan adósságspirálba vitte magát, amiből már nem lehetett jól kijönni. A Nyugat sem fordított kellő figyelmet a térségre, el voltak foglalva a kelet-európai (volt) szocialista országok „gondozásával” és későn vették észre, hogy délebbre – a „lövöldözős” Balkánon – még nagyobb lehet a baj.
És el is kezdtek újra lövöldözni.
Tito mai megítélése igencsak ellentmondásos. Belgrádban, a volt szövetségi épületekből eltávolították az emlékét, a horvátoknál emlékművet állítottak a jugoszláv kommunizmus áldozatainak (2015), a szlovén alkotmánybíróság elrendelte (2011), hogy nem lehet közterületet elnevezni Titóról.
De a jugonosztalgia is jelen van. Szerbiában a legerősebb, de Montenegró és Bosznia-Hercegovina is visszatérne, ha lehetne, a korábbi Jugoszláviához. Szlovéniában már csak Janez Janša és bandája gyűlöli. Szerbiában egy 2018-as közvélemény-kutatás szerint, ha Tito élne és indulna a választásokon, meg is nyerné azokat. Montenegró 2018-ban szobrot állított a volt államfőnek a róla elnevezett fővárosban (Podgorica neve 1946-tól 1992-ig Titograd volt).
Tito állítólag viszolygott a repüléstől, viszont nagyon szeretett vonatozni és hajózni. Híres Kék Vonata vitte őt utolsó útjára, Ljubljanából Belgrádba. Legalábbis a hivatalos tájékoztatás alapján. Más források szerint a vonat üres volt és a holttest helikopterrel került Belgrádba. Halála talán nem is május 4-én, hanem korábban következett be, csak titkolták, hogy fel tudjanak készülni a nemzeti gyászra.
Az 1980-as temetésen 127 ország képviseltette magát 209 magas rangú vezetőjével: 4 király, 31 elnök, 22 miniszterelnök, 47 külügyminiszter vezetett 128 állami küldöttséget, de 68 politikai párt és 15 nemzetközi szervezet is megjelent. A világtörténelem addigi legnagyobb temetési szertartása volt. A Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült.
A mauzóleumig vezető út mellett közvetítőkocsik, kamerák álltak, helikopterről is kísérték a menetet, a Belgrádi Televízió épületének tetejéről is közvetítettek. Belgrádban nem volt ennyi használható felszerelés, ezért a többi jugoszláv fővárosból, Zágrábból, Szarajevóból, Ljubljanából kellett kölcsönkérni a technikát – mintegy az ország utolsó összefogásaként.
A nézők a teljes menetet és szertartást láthatták, viszont az már nem került adásba, amikor a Virágházban elhelyezték a koporsót. A hivatalos temetésen csak egy sekély sírba bocsátották le a koporsót, majd éjszaka tovább dolgoztak és elhelyezték a végleges, venčaci fehér márványból készült szarkofágot.
Tisztelgés a 40 éve halott főparancsnok sírjánál, 2020. május 4-én (Fotó: Tanjug)
Tito halálának negyvenedik évfordulóján, 2020. május 4-én még a koronavírus-járvány sem tartotta vissza a megemlékezőket, hogy koszorúkat helyezzenek el sírjánál, a Virágházban. Az egyik szalagon ez olvasható: „Tito elvtárs volt a főparancsnokunk és mindörökké az is marad”.
Josip Broz Tito temetése 1980. május 8-án, a belgrádi Virágházban (Dokumentumfotó a Virágházból)
