– A választások bojkottjára vonatkozó elképzelés szertefoszlott, az pedig kérdéses, hogy még mindig létezik-e a Szövetség Szerbiáért – jelentette ki Boris Tadić, a Szociáldemokrata Párt elnöke, egykori államfő, aki szerint „új realitással kell szembenézni, amit a szükségállapot és a világjárvány, majd a Szabad Polgárok Mozgalmának a választási részvételre vonatkozó döntése váltott ki”, tudatta az N1.

Boris Tadić nem tudja támogatni Boško Obradović parlament előtti akcióját, mert a Dveri vezetője csak a saját, meglehetősen szélsőséges választóihoz szól. Az egykori államfő számára egy ilyen akció „nem érthető”, de úgy látja, Obradović és a Dveri „arra az össznépi cirkuszra és szélsőségességre reagál, amelyet Vučić és a haladók építenek már nyolc éve”.

Tadić arra int, hogy a szélsőségességre nem lehet szélsőségességgel válaszolni, mert az „nagy és végleges összetűzést eredményezhet Szerbia polgárai között”.

„Az olyan társadalmakban, mint a miénk, ahol Vučić primitív személyi kultuszt épít, a közéletet minden nap hazugságokkal mérgezik, agressziót terjesztenek azon szándéktól vezérelve, hogy egy politikusból történelmi személyiséget építsenek fel. Egy ilyen társadalomban nem látható előre, mikor és hogyan történik meg a robbanás. Főként azt nem lehet tudni előre, ki fogja a lakosság ezen ellenőrizhetetlen energiáit átvenni” – mutatott rá Tadić.

Az egykori államfő arra is figyelmeztetett, hogy a bojkott eszméje szertefoszlott. „Ideje lenne, hogy mindenki felébredjen és mindenkiben tudatosuljon ez az újfajta realitás, amelyet a világjárvány okozott és az, hogy a Szabad Polgárok Szövetsége úgy döntött, részt vesz a választásokon” – mondta.

Tadić szerint a Vučićtyal szemben álló ellenzéknek új válaszokat kellene találnia. Egy ilyen lehetséges megoldás lenne szerinte egy Bojkottlista létrehozása, amely az intézmények választás utáni bojkottját tűzné ki célul, mert „Vučić diktatúrája megérdemli az ilyen reakciót”. Hozzátette azonban, hogy az ellenzék zöme még csak megfontolni sem hajlandó egy ilyen lehetőséget.