Mától, a köztársasági választási bizottság döntése alapján folytatódik a kampány,  június 21-én pedig mindenkinek lehetősége lesz választani – mondta hétfő esti tévébeszédében Aleksandar Vučić szerb elnök.

Az államfő arra szólította fel a politikai pártokat, hogy tanúsítsanak komolyságot és programjaikkal nyerjék el a választópolgárok bizalmát. Mindenkinek sok sikert kívánt a választásokon való részvételhez. A polgárokat és a politikai szervezeteket arra kérte, hogy a kampány erőszakmentes legyen, a politikai ellenfelek pedig tiszteljék egymást.

– Nincs még vége a koronavírus-járványnak, habár a helyzet jobb, mint néhány hete volt. De a polgárokat nem tehetjük ki veszélynek – mondta az elnök és felszólította a Szerb Haladó Párt, valamint a Dveri parlament előtt összegyűlt tagjait, hogy hagyjanak fel a gyülekezéssel. Vučić arra kérte pártjának éhségsztrájkoló tagjait, hogy hagyják abba az éhségsztrájkot.

Vučić aggodalmát fejezte ki, amiért Szerbiában erősödnek a szélsőjobboldali fasiszta szervezetek, de nem kívánta konkrétan megnevezni, hogy kire gondol. Mint fogalmazott, ezekkel civilizált módon szembe kell szállni.

A szerb elnök elégedettségét fejezte ki, amiért az állam ki tudta fizetni a minimálbér első részletét a mikro-, kis- és középvállalkozások számára.  Rámutatott, hogy a vendéglátóiparban és az idegenforgalomban kerültek ugyan utcára emberek, viszont a feldolgozói- és más iparágban új munkahelyek létesültek, így számszerűen a járvány miatt nem növekedett a munkanélküliség Szerbiában.