A magyar kormány a hétfőn kiadott Hivatalos Értesítőben tette közzé, kik és milyen indoklással léphetnek be Magyarország területére, s a dokumentumban az elektronikus kérelem formai és tartalmi szabályaira is pontos meghatározások szerepelnek. A Hivatalos Értesítő szerint az ügyfelek magyar és nem magyar állampolgárok is lehetnek, vagyis mindenkire vonatkozik, aki jelenleg nem Magyarországon tartózkodik, viszont szeretne belépni az ország területére.

A rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes különös méltányossági döntésére irányuló kérelem magyar nyelven nyújtható be, olvasható a dokumentumban, amelyből az is kiderül, hogy a kérelem benyújtható törvényes képviselő vagy meghatalmazott útján is.

Fontos még kiemelni, hogy amennyiben a beutazásra ugyanabban az időpontban történne és a beutazás indoka is megegyezik, akkor a meghatalmazott egyén több személy nevében egy kérelmet terjeszthet elő. Azonos okból és időpontban történő határátlépés esetében a kérelmezővel egy háztartásban élő közeli hozzátartozóknak (ezt természetesen igazolni kell) elegendő egy kérelmet benyújtani.

A kérelemnek tartalmaznia kell a különös méltánylást érdemlő körülményeket, vagyis, hogy miért kell a jelen helyzetben belépnie Magyarország területére, valamint azt is bele kell írni, hogy az illető melyik, az államhatár átlépéséhez szükséges okirattal kíván Magyarországra utazni, s meg kell adni az okmány azonosító számát.

Ha lehetőség van rá, akkor a kérelemhez csatolni kell a határátlépést indokoltságát alátámasztó irat másolatát, illetve, ha meghatalmazott útján történik a kérelem átadása, akkor a meghatalmazást is.

Szerbia négy környező ország felé nyitja meg határait június elsején

És akkor nézzük, pontokba szedve, melyek azok az esetek, amikor méltányossági kérelmet lehet átadni, hogy az illető beléphessen Magyarország területére:

a) a magyarországi bírósági vagy hatósági eljáráshoz kapcsolódó, magyar bíróság vagy hatóság által kiállított okirattal igazolt eljárási cselekményen történő részvétel;

b) olyan üzleti célú tevékenység vagy egyéb munkavégzés, amelyek indokoltságát központi kormányzati igazgatási szerv, önálló szabályozó szerv vagy autonóm államigazgatási szerv meghívólevelével igazolja;

c) az egészségügyi intézmény beutalójával vagy más megfelelő igazolással egészségügyi ellátás igénybe vétele;

d) hallgatói vagy tanulói jogviszony alapján fennálló vizsgakötelezettség teljesítése, amennyiben ezt az oktatási intézmény által kiállított igazolás tanúsítja;

e) a fuvarozási tevékenységgel összefüggő munkavégzéshez kapcsolódó utazás személyforgalomban, amelynek célja a fuvarfeladat kiinduló pontjára (munkavégzés megkezdésének helyszínére) történő eljutás vagy az ilyen munkavégzést követően személyforgalomban történő hazatérés, amennyiben ezt a munkáltató által kiállított igazolás tanúsítja;

f) közeli hozzátartozó temetésén történő részvétel.

A kérelem kizárólag elektronikus ügyintézés keretében cégkapuról vagy ügyfélkapuról megküldött elektronikus űrlap beküldésével nyújtható be, vagy, amennyiben erre nincs lehetőség, úgy a rendőrség internetes honlapján elérhető intelligens űrlap kitöltésével és beküldésével.

A tartalmi vagy formai követelményeknek nem megfelelő – így különösen a nem magyar nyelven, a hiányosan, a kérelem méltányos elbírálásának indokát nem tartalmazó, azt nem valószínűsítő, nem személyesen történő eljárás esetén a meghatalmazás nélkül benyújtott – kérelem érdemi vizsgálat nélkül elutasítást von maga után.

Amennyiben valakinek pozitívan bírálják el a kérelmét, úgy az illető a belépést igazoló dokumentum eredeti példányát a Magyarország területére történő belépéskor köteles a rendőr felhívására bemutatni.

A Hivatalos Értesítő szerint a határozatot május 13-tól, vagyis szerdától kell alkalmazni.

A Hivatalos Értesítőt itt találja meg.