Örömteli nap volt május hetedike. Örömteli, hisz vége lett a kijárási tilalomnak, ha akarunk, mehetünk étterembe, kocsmába. Enyhül a drákói szigor. Ami remek. Csak nem teljesen világos, hogy miért.

Bevallom, zavarban vagyok. Kiderült, hogy a világjárvány egészen jól tud engedelmeskedni a politikának, legalábbis a világ egyes részein. Ha a politika azt mondja, hogy vége, akkor vége, és kész.

Heteken, hónapokon keresztül igyekeztünk megérteni és megértetni, hogy a világnak olyasmivel kell szembenéznie, amivel az utóbbi évszázadban soha. A legutóbbi nagy pandémia az 1918-ban kirobbant spanyolnátha-járvány volt, amely a Föld akkori teljes lakosságának mintegy három-öt százalékát pusztította el, s amely már a megjelenése évében is több áldozatot követelt, mint az egész első világháború.

Az új típusú koronavírus fergeteges sebességű feltűnése és elterjedése, nagyfokú mortalitása megrettentette az egész világot. Jelen tudásunk szerint ez a fajta vírus fél éve létezik, a róla szerzett információk tárháza napról napra bővül, hiszen orvosok, tudósok, kutatók ezrei töltik vele napjaikat hónapok óta. Genom, zsírköpeny, életképesség, fertőzőképesség, járványgörbe – olyan szavakat tanultunk meg az utóbbi hetekben, amelyekről nem is hittük volna, hogy valaha szükségünk lesz rájuk.

Egy dolgot nem tudtunk eddig.

Hogy a politikusoknak engedelmeskedik.

Ha a politikai vezető azt mondja, hogy vége, akkor vége van.

Ezt is vasárnap este tudtuk meg, amikor országunk vezérlő csillaga ismételten tiszteletét tette a Pink televízió stúdiójában, ahol bejelentette: (a Julianus-naptár szerinti) Szent György napjára megszűnik a kijárási tilalom. Aleksandar Vučić ott és akkor tájékoztatta népét arról, hogy másnap, hétfőn kézhez fogja kapni a véderőminisztérium véleményét, erről a kormány hoz egy határozatot, amit a kormányfő és az államfő aláírásával támogat, majd a dokumentum a parlament elé kerül, ahol a képviselők azt elfogadják; és így szerdán, Szent György Julianus-naptár szerinti napján megszűnik a kijárási tilalom, a döntést azonnal közzé is teszik a hivatalos közlönyben, így aztán csütörtöktől mindenki akkor és oda megy, ahová úri kedve tartja.

Sehol egy járványügyi szakértői vélemény.

Vučić ott és akkor azt mondta: az epidemiológusok szakvéleménye szerint ha az országban hét egymást követő napon a tesztelt személyek kevesebb mint öt százaléka bizonyul koronavírus-pozitívnak, meg lehet szüntetni a rendkívüli állapotot.

Ennek legalább van valami számszerű veleje.

Mindazonáltal érthetetlen, hogy az egyik héten még négy napig zárva tartják az ország lakosságát, a következőn meg (kis túlzással) mehet, ki merre lát.

Persze, a jó hírt az ember örömmel fogadja, az pedig igazán jó hír, hogy (legalább részben) visszakapjuk a korábbi életünket.

Csak éppen gyanúsan hirtelen, gyanúsan előzmények nélkül és gyanúsan vezényszóra történik mindez.

Vélhetően az történt, hogy az illetékesek kissé túlszámították magukat. Vélhetően nem lett olyan mértékű a járvány Szerbiában, mint amilyenre számítottak. Vélhetően igazuk volt azoknak, akik már hetekkel korábban rámutattak: a csecsemőkori BCG-oltáson átesetteket kevésbé fertőzi meg a vírus, márpedig Szerbiában kiváló a lakosság átoltottsága, szemben számos nyugat-európai országgal. Vélhetően kezdett kínosan csökkenni a költségvetésbe befolyó összeg. Vélhetően kezdett kínosan magas lenni a mindenféle ígéretek összege. És vélhetően akadt valaki, aki kiszámolta, hogy ez így nem mehet tovább, az ország gazdasága egyszerűen belerokkan.

Ne legyenek kétségeink, a vírus nem tűnik el csak azért, mert Vučić most nem azt mondogatja, mint két hete. Örvendetes, hogy minden újraindul. Tényleg jó lesz kilépni az utcára, sétálni egyet, akkor menni boltba, amikor éppen elfogy a pudingpor, nem pedig akkor, amikor ez éppen engedélyezett.

De ez azt is jelenti, hogy (egy darabig legalábbis) a vírus is vidámabban fog tovább terjedni. Akár abban az étteremben is, ahová maszkkal az arcunkon bemegyünk, rendelünk, aztán amikor kihozzák az ételt, akkor letesszük a maszkot, eszünk, végül ismét felvesszük. És a távozásunkat követően érkezik egy másik vendég, aki evés előtt éppen oda teszi a maszkját, ahol a miénk volt az imént… Még csak le sem kell tüsszentenünk egymást…

A bezártság hosszú távon tarthatatlan. Ezt mindenki tudta. De valahogy észszerűbbnek tűnik a fokozatos nyitás, a fokozatos újraindítás, mint ez a hirtelen szabadság. Az európai országokban, még a járványt leginkább megszenvedőkben is szép számmal van olyan példa, amelyet követni lehetne.

A szigor hirtelen feloldása talán azt is jelenti, hogy az ilyen fokú bezártságra sem volt szükség.

De, végül is, választások előtt állunk, ami kiváló alkalom arra, hogy újragondoljuk, valóban egy ilyen kapkodó, meggondolatlan, napi szinten a legrosszabb színészeket is megszégyenítő produkciókat bemutató vezetőkre van-e szükségünk. Alkalom ez arra is, hogy kicsit átértékeljük a dolgokat. Hogy ne feltétlenül olyanok neve mellé ikszeljünk, akik a csillagokat is leígérik az égről. Hogy olyanokat hozzunk helyzetbe, akik talán átgondoltabban irányítják a rájuk bízott országot, még ha nem is ígérnek tejjel-mézzel folyó Kánaánt.

Vagy mindezt akár meg is ismételhetjük.

Kocsányos Pálma