Szlovénia feloldotta a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedéseket Horvátországgal közös határán – jelentette a helyi sajtó kedden. Ljubljana Magyarországgal és Ausztriával is folytat tárgyalásokat a határnyitásról, írja az MTI.

A szlovén határt csak azon, a schengeni övezethez tartozó országok és az Európai Unió állampolgárai léphetik át korlátozások nélkül, amelyekkel Ljubljana kétoldalú megállapodást kötött, illetve ha uniós szinten általános megállapodás született róla.

Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!

Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ)Banki átutalás vagy Paypal

Zdravko Počivalšek gazdasági miniszter újságíróknak elmondta: várhatóan június elején újranyitják a határokat azokkal a szomszédos országokkal is, amelyekben hasonló a járványügyi helyzet, mint Szlovéniában. Hétfőn erről tárgyalt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel, valamint osztrák partnerével is felvette a kapcsolatot – hangsúlyozta.

Szavai szerint a megállapodások célja az, hogy megfelelő iránymutatásokat dolgozzanak ki a határátlépést illetően, illetve biztosítani tudják a feltételeket ahhoz, hogy senki egészsége ne kerülhessen veszélybe, azaz a koronavírus ne terjedhessen el.

Szlovénia hivatalosan is bejelentette a járvány végét. A legfrissebb adatok szerint 24 óra alatt eggyel, 1467-re emelkedett az ismert koronavírus-fertőzöttek száma, és már negyedik napja senki sem hunyt el a Covid-19 betegség következtében, a járvány halálos áldozatainak száma így 104 maradt. A járvány megjelenése óta a kétmillió lakosú országban közel 70 ezer tesztet végeztek el. A diagnosztizált betegek közül 24-en vannak kórházban, közülük 5-öt ápolnak intenzív osztályon.

A kormány a héten készül bemutatni a harmadik gazdaságélénkítő csomagját, amellyel a koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségeket szándékozik enyhíteni. Az első csomag a munkahelyek megtartását célozta, a második a cégek likviditását garantálta.

A kabinet a járvány enyhülésével – szigorú óvintézkedések mellett – fokozatosan enyhített a korlátozásokon, és újraindította a gazdaságot.

Hétfőn kinyithattak a bevásárlóközpontok, az éttermek és kávézók, valamint a kisebb szállodák, továbbá visszatérhettek az iskolapadokba az általános iskolák alsó tagozatos tanulói. A kormány azt tervezi, hogy május 25-től a felső tagozatos osztályok számára is elindítja az oktatást. A kisdiákoknak 35 százaléka, az óvodásoknak pedig a fele tért vissza a nevelési-oktatási intézményekbe.

A szomszédos Horvátországban már feloldottak minden korlátozást, és fokozatosan a határokat is megnyitották a külföldi állampolgárok előtt. A válságstáb hétfőn tartotta meg az utolsó sajtótájékoztatóját, miután a parlament feloszlatta magát. Horvátországnak keddtől ügyvezető kormánya van, és várhatóan június végén vagy július elején parlamenti választásokat tartanak az országban.