A bulvárlapok címoldalai nem kerülnek addig nyomtatásba, míg Szerbia elnökével nem konzultáltak az illetékesek – ezt Žaklina Tatalović, az N1 Televízió újságírója nyilatkozta, aki a TV Prva alapításától kezdve tizenkét éven át dolgozott a csatornánál. Az őt ért támadásokról és a nyomásgyakorlásról, és arról, hogyan néztek ki az Aleksandar Vučićtyal történő utazások, Žaklina Tatalović részletesen mesélt abban az interjúban, amit a Nova.rs-nek adott, s amelyből a legérdekesebb részeket ragadtuk ki.

Igazak azok a híresztelések, amelyek szerint azért kellett elhagynia a Prva Televíziót, mert azt üzenték, hogy politikailag nem megfelelő?

– Igen. Az Oliver Ivanović meggyilkolása utáni konferencián a televízió vezetősége közölte velem, hogy politikailag nem vagyok megfelelő. A humánerőforrás menedzsment egyik dolgozója annyit mondott még, hogy az utasítás az államvezetés csúcsától érkezett.

Mi történt azon a sajtókonferencián, ami után politikailag megbízhatatlanná vált?

– Semmi olyan, ami nem szerepel egy újságíró munkafeladatai között. Megkérdeztem Vučić elnököt, hogy van-e arról tudomása, ki fenyegette meg Oliver Ivanovićot, mivel ő korábban nyíltan beszélt arról, hogy valaki fenyegeti. Vučić akkor azt felelte, látja, tudok valamit, és hogy az ellenzéknek dolgozom, s a média önkénes helytartójának nevezett. A sajtótájékoztató és az általan feltett kérdés után a szerkesztők átadták az ő üzenetét, amely úgy szólt, hogy felejtsem el a mai napot, és onnantól kezdve nem küldtek az elnök sajtókonferenciáira.

Fotó: Zoran Lončarević/Nova.rs

A munkáját ezután tovább folytatta?

– Igen, de ez egyre nehezebb lett, különösen az Ana Brnabićtyal készített, előre megrendelt interjú után. Ő azt szerette volna bemutatni, hogy az országban jólét uralkodik, ám én akkor átadtam néhány átlagnyugdíjas közüzemi számláit, és megkérdeztem, szerinte mennyi marad nekik a megélhetésre, ha ezeket mind kifizetik. Erre nem akart válaszolni, így kénytelen voltam négyszer feltenni ugyanazt a kérdést. Tény, hogy a közüzemi számlák kiegyenlítése után annak, aki egy átlagnyugdíjat kap, mintegy hatezer dinárja marad, amiből harminc napon át kell élnie, de sokaknak még ennél is kevesebb.

Ezt a szerkesztők szóvá tették?

– Persze. A miniszterelnök, vagyis a sajtós ügyekkel kapcsolatos tanácsadója azt kérte a szerkesztőmtől, hogy többet ne utazzak velük sehová, és ne tudósítsak azokról az eseményekről, amelyeken Brnabić jelen van. A szerkesztő ezt a kérést megfogadta, sőt egy lépéssel tovább is ment, mivel nem adott nekem napi feladatokat, így elkezdtem olyan témákkal foglalkozni, amelyek nem csak és kimondottan politikával kapcsolatosak. Először interjút készítettem egy sportolóval, akinek nincs kéz- és lábfeje, s akinek a sportminisztérium nem fizette ki az érmek után járó pénzjutalmat, majd pedig bemutattam a Pancsovai híd melletti szeméttelepet. Nem sokkal utána a minisztérium átutalta a pénzt, a város pedig eltüntette a szeméttelepet, igaz, közben a szerkesztőm azzal vádolt meg, hogy az ellenzéknek dolgozom.

Hogy néz ki egy újságíró munkája olyan helyzetben, amikor folyamatosan azzal vádolják, hogy az ellenzéknek és Dragan Đilasnak dolgozik?

– Đilas akkor még nem tért vissza a politikába, sőt, nem is hitt senki se abba, hogy majd egy nap visszatér, s az ellenzék sem volt egy számottevő tényező. Mindezek ellenére a hírszerkesztő folyamatosan elbeszélésekre hívott, kirúgással fenyegetett, s közben azt szajkózta, hogy mindenki feje felett ott a nyaktiló amiatt, mert én nem úgy végzem a munkám, ahogyan azt ő kéri. Egyszer négy órás fejtágításon voltam, mivel a moszkvai bejelentkezésem során nem említettem meg, hogy Vučić egy mondatot oroszul mondott el… Egy kollégám, aki most már szintén az N1 Televíziónak dolgozik, a szerb kormány minisztereiről készített riportot. Akkor Vučić személyesen hívta fel a televízió tulajdonosát Görögországban, hogy rúgja ki az újságírót. Úgy sikerült megmentenünk a kollégát a kirúgástól, hogy egy meghatározott időre a hírműsorok közeléből eltávolítottuk.

Megijedt-e akkor, mikor közölték, hogy politikailag megbízhatatlan, és élvezte-e a kollégák támogatását?

– Semmilyen támogatásom nem volt. Az összes munkavállaló közül egy operatőr és egy vágó állt mögém, ezúton is köszönöm nekik. A rettegés olyan szinten volt, hogy amikor felmondtam, kettejükön kívül senki más nem mert még egy SMS-t se küldeni, nemhogy felhívjon. Ma, három évvel később, azok a kollégáim, akik akkor behúzták fülüket és farkukat, folyamatosan hagyják ott a Prva Televíziót. Szomorú, hogy akkor nem volt bennünk annyi bátorság, talán akkor sikerült volna együtt maradnunk azon a helyen, ahol az indulástól jelen voltunk, s amelyet együtt építettünk fel.

Sűrűn tagja volt annak a tudósítói csapatnak, amely elkísérte az államvezetést az útjaira. Hogyan néz ki egy utazás Vučićtyal?

– Amikor egy tisztviselő magával visz néhány újságírót, ő és a munkatársai is azon a véleményen vannak, hogy az újságíróknak emiatt boldognak kell lenniük, és csak azokat a kérdéseket tegyük fel nekik, amelyeket ők javasolnak. Én az általuk megírt kérdéseket elutasítottam, de emiatt nem kerültem összetűzésbe Vučićtyal, helyette a szerkesztőm prédikációi vártak rám Belgrádban. Érdekes, hogy Vučić mindig azt kérte, hogy önmagam legyek, azonban ezt később a médiatanácsadója, valamint az én feletteseim akadályoztak meg. Még azokat a kérdéseket is elküldtek, amelyeket nem volt szabad feltenni. Ezek voltak azok a kérdések, amelyekkel indítottam az interjút.

Egyik indiai út során egyedül szeretett volna hazajönni. Ennek mi volt az oka?

– Az utazás során derült ki, hogy a tudósítói csapat tagjai az egésznapos munka után addig nem vacsorázhatnak, amíg az elnök az apjától, a testvérétől és a pártbéli kollégáitól nem kapta meg az összes visszajelzést a vele készített interjúkkal kapcsolatban. Amikor mindenkit meghallgatott, akkor tőlem azt kérte, hogy olvassam fel a Twitteren megjelent hozzászólásokat, amelyek számára a legfontosabbak. Külön köszönet azoknak, akik akkor hozzászóltak, mivel valamennyit kapásból felolvastam neki. Sokszor vitáztam Vučićtyal, volt hogy hajnalig is eltartottak ezek a véleményütköztetések. Többször feltettem a kérdést magamnak, mi szükségem van nekem erre, de mindig arra jutottam, hogy tovább kell folytatnom a harcot, mivel azt látom, a szerbiai polgároknak továbbra sincs fogalmuk arról, hogy mi is történik.

Régóta ismeri már a szerb elnököt, mindig ilyen volt a viszonyulása az újságírókhoz?

– Korábban a Szerb Radikális Pártot is követtem, s így Aleksandar Vučićot immár húsz éve figyelem. Sok minden megváltozott. Az ellenzék mindenkor hajlandó normálisan együttműködni a tájékoztatási eszközökkel, sőt az is megtörtént, hogy addig nem kezdték el a sajtótájékoztatót, amíg nem ért oda minden újságíró, Vučić is ilyen volt. Aztán, amikor hatalomra került, valami megváltozott. Egy éjszaka alatt elfelejtette az együttműködést, és úgy tekintett minden újságíróra, mint a legnagyobb ellenségére, különösen ránk, akik nem félnek nyíltan kritizálni a hibákat.

Hogy kerül egy újságíró a bulvárlapok címoldalára?

– A bulvárlapok címoldalai nem kerülnek addig nyomtatásba, míg Szerbia elnökével nem konzultáltak az illetékesek. Minden ellenem irányuló támadás a szerb elnök kabinetjéből ered és ez mindenki előtt világos.

Ezúttal mi volt az oka, hogy pont ön került a címoldalra?

– Elsőként tettem fel a köztársasági válságstáb sajtótájékoztatóján konkrét kérdéseket, mint például azt, hogy a Nemzeti Front kórházban van-e fertőzött a munkavállalók között, hogyan funkcionál majd a jövőben a ćuprijai kórház, hogyan segített a kormány az idősotthonoknak, igaz-e, hogy a Torlak intézetben is van fertőzött, hogyan jutott be a koronavírus a börtönökbe, a vásárcsarnokban miért egy kis cetlin adják ki a tesztelés eredményét, megkérdeztem Predrag Kon járványügyi szakembertől, miért hagyta el a sajtótájékoztatót, amelyen az összes országos lefedettséggel bíró televízió, újság és rádió jelen volt, és ment a Pink Televízióba, ahol egyetlen egy olyan kérdést sem kapott, amely közérdekű lett volna…A kérdéseimmel az volt a célom, hogy segítsek az orvosoknak, a pácienseknek és mindenkinek, azonban a bulvárlapok úgy mutattak be, mint egy ellenséget.

A sajtótájékoztatókon egyre többször tapasztalhattuk, hogy az újságírók esetében is jelen van a klikkesedés, vagyis a megosztottság rájuk a jellemző.

– Ezt személyesen Alesandar Vučić miatt van így, és ez a történet egészen az árvizes időkig nyúlik vissza. A kiválasztott újságírókhoz eljutott az információ, ők megkapták azt, mi többiek pedig nem. Pont emiatt egyszer egy autó csomagtartójában kellett Obrenovacba bejutnom, hogy megmutassam az embereknek, mi is történik ott. A megosztottság most még inkább jelen van és még mélyebb. Mi szeretnénk a munkánkat végezni, a többiek, a propagandisták pedig a mi kérdéseinket megrendelteknek nevezik. És ha ez még nem lenne elég, sikerült szintet lépni, ugyanis az előre megbeszélt kérdések mellett az úgy nevezett újságíróknak már előre megfogalmazott következtetéseik is vannak, úgy mint például, hogy valaki fasiszta, lopó, kretén. Engem ez nem zavar, kitartó vagyok, és órákon át képes vagyok feltenni ugyanazt a kérdést. Amikor nem válaszolnak, az is felelet, ami azt jelenti, hogy valamit titkolnak, hazudnak és törvénytelenül üzletelnek.

Hogyan értékelné a szerbiai médiahelyzetet?

– Nincs erre osztályzat, ez, ami ma van az Vučić kívánságának az eredménye, hogy megsemmisítse az újságírói hivatást. Ő ezt többször ki is jelentette az utazásaink során, és nem is igyekezett eltitkolni a vágyát. Éppen ezért hagytam el az elnöki repülőgépet, mivel nem arrafelé tart, ami jó lenne az újságírásnak. A tudással és bátorsággal felvértezett újságírók, akik becsülettel elvégzik majd a munkát, mindig jelen lesznek, hogy megmutassák az embereknek, hol vannak a problémák, és igyekeznek majd megtalálni a megoldást. Ezt egyetlen egy elnök, egyetlen egy miniszterelnök, de senki más sem tudja megakadályozni, még akkor sem, ha ma úgy tűnik, hogy ők mindenhatók.

Ki a leginkább felelős, hogy a sajtószabadság folyamatosan csökken?

– Minden hatalom, a jelenlegi és a korábbiak is felelősek. Egyes politikusok megalapozták a bukást, mások pedig erre az alapra palotákat építettek. Most a sajtószabadság nagyot zuhant, s emiatt a hatalmi koalíciót terheli a legnagyobb felelősség.