A zimonyi Galenika gyógyszeripari vállalat egyelőre nem gyárt több hidroxiklorokin (klorokin) tablettát – mondta Ricardo Vian Marques, a cég vezérigazgatója – írja az RTV honlapja.

A vállalat áprilisban 372.000 tablettát gyártott, mely főleg malária elleni gyógyszernek számít, de egyes szakemberek szerint a koronavírus-fertőzés kezelésére is alkalmas, bár  az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ezt ellenzi.

A cég vezérigazgatója arról beszélt, hogy a gyógyszert a szerbiai orvosok eddig is csak saját felelősségre írhatták ki a koronavírus-fertőzöttek kezelésére.

Marques azt is elmondta, hogy a gyártott tablettamennyiséget teljes egészében a Köztársasági Egészségbiztosítási Alap (RFZO) rendelkezésére bocsátották.

A hidroxiklorokin akkor került az érdeklődés középpontjába, amikor a WHO bejelentette, hogy biztonsági aggályok miatt felfüggesztették a gyógyszer klinikai tesztjeit, akkor azt is világossá tették, hogy ezt a szert nem ajánlják a koronavírus-fertőzöttek kezelésére.

Úgy néz ki, inkább árt, mint használ a csodaszernek beharangozott klorokin

A Galenikában április 17-én kezdődött meg a hidroxiklorokin (vagy klorokin) tabletták gyártása, akkor ezt maga Aleksandar Vučić elnök jelentette be.

Vučić: Szerbiában megkezdődött a klorokin előállítása

_________________________________________________________________________________________________

Fotó: Euronews