A koronavírus-járvány miatt idén az elsős diákok beiratkozása is eltér a megszokottól. A jövendőbeli elsősök szülei mától az eUprava portálon kérhetnek időpontot az ősszel iskolába indulók tesztelésére – írja a 021.rs.

Ahogyan arról már írtunk, ennek a módszernek köszönhetően a szülő egyetlen nap alatt elintézheti az iratkozást, és ugyanazon a napon a gyermek pszichológiai felmérése is megtörténik.

Elsősök íratkozása: Tovább egyszerűsítenek az eljáráson

Az oktatási minisztérium korábban közölte, hogy a szolgáltatás (eZakazivanje termina za upis i testiranje) 2020. július 10-ig elérhető el, az íratkozáshoz szükséges dokumentumokat pedig az iskolák elektronikus úton szerzik be, így a szülőnek a gyermek iskolába való beiratásakor egyetlen dokumentumot sem kell magával vinnie. Kivételt képez, ha a gyermek orvosi vizsgálatát  2020. március 16-a előtt végezték el, vagy amennyiben ez magánrendelőben történt. Ebben az esetben azt a szülőnek kell elvinni.

A jövendőbeli elsősök beiratkozása június 1-je és július 20-a között zajlik majd.

Április 1-je óta a szülőknek arra is lehetőségük van az eUprava portálon, hogy feltüntessék, mely iskolába szeretnék beíratni gyermeküket.

___________________________________________________________________

Fotó: 021.rs