Nebojša Stefanović szerb belügyminiszter hétfőn azt mondta, hogy bűnvádi feljelentést tettek az ellen a férfi ellen, aki vasárnap Belgrádban rátámadt Sergej Trifunovićra, a Szabad Polgárok Mozgalmának (PSG) vezetőjére – írja a 021.rs.

Ahogyan arról beszámoltunk, vasárnap Belgrádban megtámadták a választásokra készülő, aláírásokat gyűjtő Trifunovićot.

Sergej Trifunovićot támadás érte Belgrád központjában

„Egy személy ellen tettünk bűnvádi feljelentést, egy másik személy ellen pedig folyik a vizsgálat és ennek fényében derül ki, hogy lesz-e  feljelentés” – mondta a belügyminiszter a Pink TV-ben. Hozzátette, hogy a második esetben nem történt fizikai erőszak, viszont ennek az esetnek az elkövetője már többször is hasonló cselekményeket követett el. Többek között korábban megfenyegette Vučić elnököt is.

„Az emberek egy része szemmel láthatóan elégedetlen azzal, hogy Trifunović indul a választásokon” – tette hozzá Stefanović.

A belügyminisztérium (MUP) közleménye szerint a tegnapi incidens után őrizetbe vették a 67 éves Ž.A.-t, aki a gyanú szerint ököllel ütötte meg Sergej Trifunovićot, ezután pedig egy másik – ettől független – eset is történt, amikor a 65 éves M.Đ. szóváltásba keveredett a PSG elnökével, de itt nem került sor fizikai leszámolásra.

___________________________________________________________________

Fotó: 021.rs