Egy nap alatt tizedére csökkent Szerbiában az aktív fertőzöttek száma. A válságstábnak azonban van magyarázata arra, hogyan gyógyulhatott meg egyetlen éjszaka alatt több mint négyezer fertőzött, írja az N1 Televízió.

– Ők azok a fertőzöttek, akiket 28 nap után egy negatív teszt birtokában bocsátottak el, magyarázta Predrag Kon járványügyi szakorvos.

A szakemberek azonban figyelmeztetnek, hogy szükséges volna ezeket a pácienseket még egyszer tesztelni, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy már nem hordozzák a vírust.

– Az teljesen világos, hogy nem tesztelték le őket 24 órán belül még egyszer, így nincs két negatív tesztjük. Őket egy tollvonással nyilvánították gyógyulttá, azaz, ez egy adminisztratív döntés volt – mutatott rá Zoran Radovanović epidemiológus.

Az egészségügyi magyarázatokon túl a történteknek van egy másik dimenziója is. Montenegróba ugyanis azon országok polgárai léphetnek be, amelyekben 100.000 lakosból 25-nél kevesebb a fertőzött. Ezáltal pedig ez a kritérium teljesült.

– Megteremtődtek a feltételek, hogy Montenegró Szerbia felé is megnyissa határait, és én örülök ennek a hírnek, hiszen ez az ő idegenforgalmuk szempontjából is fontos. Azok a feltételek pedig, amiket megszabtak, vagyis az az ürügy, ami miatt nem akarták megnyitni előttünk határokat, teljes mértékben politikai indíttatásúak voltak, nem pedig egészségügyi jellegűek. Mi megmondtuk, hogy hamarosan eleget teszünk majd a Montenegróba való utazás feltételeinek és tessék, most már adottak a feltételek, én pedig ennek nagyon örülök – hangsúlyozta Ana Brnabić kormányfő.

Az elmúlt napokban egyébként Szerbiában növekedett az új fertőzöttek száma. Annak ellenére, hogy a fertőzötteknél a vírus csak enyhe tüneteket produkál, Zoran Radovanović járványügyi szakorvos szerint maga a vírus nem gyengült le, csak nehezebben tud magának gazdatestet találni.

A válságstábból származó információk alapján az új fertőzöttek zöme teljesen tünetmentes.

[democracy id=”20″]