A klímaváltozás és a migráció hosszú távú hatásai is jobban aggasztják a magyar lakosságot, mint a koronavírus, derült ki az IDEA Intézet május végi reprezentatív közvélemény-kutatásából, melyet az Euronews felkérésére készített a vállalat.

A felmérésből az is egyértelmű, hogy a magyar társadalom többsége szerint a járvány után mélyíteni kell az európai integrációt. A Fidesz-szavazók szerint viszont a nemzetállami hatásköröket kellene erősíteni.

Az IDEA Intézet felmérésén a válaszadók mindössze 8 százaléka vélte úgy, hogy a világjárvány jelenti a legnagyobb veszélyt az emberiségre. Ebben minimális a különbség pártpreferencia alapján, az éghajlatváltozást és a migrációt illetően viszont már óriásiak az eltérések. A Fidesz-KDNP támogatói a migráció, az ellenzéki szavazók a klímaváltozás miatt aggódnak leginkább. Érdekes az is, hogy a kormánypárt szimpatizánsainak egyharmada a klímaváltozást jelölte meg, míg az ellenzékiek körében a migráció pont ugyanannyira (nem) tűnik aggasztónak, mint a koronavírus.

A teljes cikk ITT olvasható.