Ahogy közelednek a választások, úgy szembesül az ember napról napra Szerbiában azzal a helyzettel, amelyet nyugodtan lehet nyomorúságosnak, de akár abszurdnak is nevezni. Tessék elképzelni egy országot, ahol az a hír, arról kell írnia a közpénzből fizetett újságírónak, hogy a városvezetők megtekintették a befestett falakat, a kicserélt fűtésrendszert, kipróbálták az új buszmegállót, vagy éppen a közelmúltban történt esetet, amikor egy fénymásolót adtak át a politikusok… Lehetne vég nélkül sorolni a példákat, de teljesen felesleges: míg egy normális országban e fenti esemény egy mínuszos hír lenne, de lehet még az sem, addig a szerbiai lapokban az adott oldalon az ilyen írások kerülnek a kiemelt helyekre, több ezer karakteres termelési riportok születnek.

Úgy látszik, most jött el annak az ideje, hogy a pártok egyre erőteljesebb kampányba kezdjenek: eddig még nagyon ígéretekkel sem találkozott az ember, csak annyival, hogy amit elkezdtünk, azt folytatjuk (jaj, bár ne tennék, de ez egyéni kívánság, amelynek az alapja az elmúlt évek áldásos tevékenysége…), most viszont már egyre jobban a körmükre ég a dolog, ugyanis el kell érni, bármi áron, hogy a választópolgár június 21-én az urnák elé járuljon, és nem mellékesen, hogy arra szavazzon, aki majd biztosítja neki a szebb jövőt.

Hogy miért lehet nyugodtan Szerbiára ráakasztani az Abszurdisztán nevet, azt talán a legjobban a zentai városvezetést alkotó pártok Facebook bejegyzése bizonyítja. Egészen pontosan a Kevit és Törökfalut (Utrine) összekötő, 2,7 kilométer hosszú útról van szó, amely úgy látszik, akkora jelentőséggel bír a község infrastruktúráját, gazdasági fejlődését és frekventáltságát tekintve, hogy a zentai hatalmat alkotó két párt, a Vajdasági Magyar Szövetség és a Szerb Haladó Párt is közölte, ha ők, és a vezetőik nincsenek, akkor ez az pár kilométeres útszakasz soha a büdös életben el nem készült volna.

No, de menjünk sorban: kedden 11 óra 22 perckor a Szerb Haladó Párt zentai alapszervezete a hivatalos Facebook oldalán tette közzé, hogy megkezdődött a Törökfalu és Kevi közötti út építése:

„E projekt megvalósításával ismét be lett bizonyítva, hogy a Szerb Haladó Párt keményen dolgozik annak érdekében, hogy hozzájáruljon polgáraink jobb életminőségéhez és az egyetlen, amely gyermekeink számára jobb jövőt biztosíthat”.

ИЗГРАДЊА САОБРАЋАЈНИЦЕ КЕВИ – УТРИНЕПочели су радови на изградњи саобраћајнице Кеви – Утрине, укупне дужине 2748,35…

Posted by OO Sns Senta Senta on Tuesday, June 9, 2020

Bizonyára valaki a Vajdasági Magyar Szövetség tagjai közül észrevette ezt a bejegyzést, s azonnal riadót fújt, és közölte a vezetőkkel, baj van, a haladók idegen tollakkal ékeskednek, hiszen ez az út a VMSZ érdeme, ők járták be Trónyát-Baranyát, hogy ez a projekt elinduljon. Ennek az lett a következménye, hogy 11 óra 52 perckor, vagyis pontosan fél órával a Szerb Haladó Párt bejegyzése után a következő szöveg jelent meg a VMSZ zentai alapszervezetének hivatalos Facebook oldalán:

„A polgármester úr, a zentai VMSZ által vezetett önkormányzat és Pásztor elnök úr közbenjárásával felújítják a Kevi és Törökfalu közötti utat. Ezután a zentai utcák következnek! Közösség # Fejlődés# Jövő”

A polgármester úr, a zentai VMSZ által vezetett önkormányzat és Pásztor elnök úr közbenjárásával felújítják a Kevi és Törökfalu közötti utat. Ezután a zentai utcák következnek!Közösség # Fejlődés# Jövő 🔴⚪🟢

Posted by VMSZ Zenta on Tuesday, June 9, 2020

A történetnek azonban itt még nincs vége, ugyanis a Szerb Haladó Párt bejegyzése alatt jelentkezett Győri István, aki jelenleg még mindig a község alpolgármestereként kapja a fizetését, s az Együtt a jobb Zentáért képviselői csoport tagjaként indul majd a helyi választáson, igen furcsa magyar helyesírással közölte, hogy az útépítés nem a Szerb Haladó Párt érdeme, hanem a zentai önkormányzaté, s hozzátette, a Szerb Haladó Párt még 2016-ban (vagyis amikor ő volt az elnök és a listavezető), ígérte meg az utat, de abból nem lett semmi.

Amikor ezt így végigolvassa az ember, akkor jogosan teszi fel a kérdést: sírjunk vagy nevessünk? Kizárólag és csakis nevetni szabad, és elgondolkodni azon, hogy ki mit tett azért, hogy ne olyan emberek vezessék a várost, akik egy 2,7 kilométeres útszakasz építésétől várják a következő négy évre szóló bársonyszéket…