Időnként a tévére vetem a tekintetem, a szerb parlament ülésének helyszíni közvetítésére. Utólag szavazza meg a parlament a rendkívüli állapotot. Nem történhet meglepetés, a végeredmény ismert.

Már nincs kedvem felháborodni sem, s csodálom azoknak a kommentároknak a lelki erejét, aki képesek felháborodni. Olyan ez, mint egy abszurd színházi produkció, amelyben dilettáns színészek lépnek fel. Nem vagyok biztos, hogy a rendező komolyan veszi őket.

Az ellenzéki képviselők nagy része meg sem jelenik, nem akar részese lenni ennek a színháznak, a megjelentek pedig inkább statisztaként szerepelnek. Először a pandémia elleni sikeres kormányintézkedéseket ecsetelték.

Két hónapja ablakból figyelem a világot, az internet és egynéhány telefonhívás az egyedüli kapcsolatom vele. Két hónapja ki sem léptem az utcára. Ha valaha tartottam magam a kormány rendelkezéseihez, akkor most igen. Nem vagyok hivatott megítélni a járványellenes rendelkezéseket, viszont annyit konyítok a joghoz, hogy megítéljem: a rendkívüli helyzet kihirdetésére egyedül a parlament jogos. A kormány sértette az alkotmányt. Pásztor Bálint a VMSZ tagok nevében jogosnak ítélte meg a kormány intézkedéseit. Ezek után nehéz lesz védeni a kisebbség alkotmányos jogait. Nem lehet egyszer mellőzni, máskor követelni az alkotmányos jogok betartását. Változnak a fogalmak, az emberek és a nézetek.

Pásztor Bálint: Megfelelő intézkedéseket foganatosított a szerb kormány

Mellette Šešeljkemény rendszerkritikus volt, kiselőadást tartott a képviselőknek alkotmánytanból és emberi jogokból. Hogy sikeres volt-e a kormány vagy nem, arról hiányos ismereteim folytán nem mondhatok véleményt, azonban az alkotmány megszegésed evidens. De ez sem lepett meg.

Csupán egy dolog irritált: a kormánytagok és a kormányfő folyamatos öndicsérete. Ha tényleg jól végezte dolgát, akkor azt nem kell ismételgetni, hiszen a polgárok úgyis tudják. Ha azonban ők sem hisznek maguknak, akkor bizony dicsérni kell magukat.Ana Brnabić kormányfő egyszer elseppegte, hogy ő is tévedett, hogyne tévedett volna, de azt már nem árulta el, hogy miben.

Végel László (forrás: vegel.org)