A voksolás előtt 15 nappal lezárult az egységes választói névjegyzék módosításának lehetősége. A névjegyzékben 6.583.665 polgár szerepel, ennyinek lesz joga szavazni június 21-én. A jogosultak között van a Petrović család három tagja is – noha mindhárman már elhunytak, tudatta a nova.rs portál.

Branko Ružić, az államigazgatásért és önkormányzatokért felelős tárca vezetője a közelmúltban kijelentette: soha nem volt naprakészebb a választói névjegyzék, mint az idén, ugyanis a digitalizáció révén több adatbázist sikerült összekötni, így a névjegyzéket is sikerült „kitisztítani”.

A portálnál azonban az egyik belgrádi városrész lakói jelentkeztek, ahol egy társasházba megérkezett a szavazásról szóló értesítés a Petrović család három tagjának címére is. A társasház lakói állítják: ez a család évek óta nem élt Szerbiában, mi több, Petrović Sofija, Nebojša és Dejan, akiknek a nevére érkezett választási értesítő, már elhunyt Svájcban.

A minisztériumnak nincs pontos információja arra vonatkozóan, hogyan történhetett meg ez a mulasztás, hogyan kerülhetett a három elhunyt polgár neve a választói névjegyzékbe. Olyasmit mondtak, hogy senki sem jelentette a halálukat, illetve, hogy adataik nem szerepelnek a halotti anyakönyvben. De nagyon kevés ilyen eset van – állítja a tárca.

„Amennyiben Szerbia állampolgára külföldön halálozik el, a halotti anyakönyvbe való bejegyzés a külföldi halotti anyakönyvi kivonat alapján történik. Az erre vonatkozó bejelentést bárki megteheti, akinek jogi érdeke fűződik ehhez. A bejelentést vagy a diplomáciai képviseleten, vagy közvetlenül azon a településen kell megtenni, amelyben az elhunyt utolsó ismert lakhelye volt, amennyiben ez a hely ismeretlen, úgy abban a községben, ahol az elhunyt született” – tudatta a portállal a tárca.