Az újvidéki Felsőbíróság három vádlottat ítélt feltételes büntetésre vámilleték megfizetésének elmulasztása miatt, tudatta a 021.rs portál.

A bírósági közlemény szerint I.G. vámost hivatali visszaélés, T.P. és K.S. vádlottakat pedig csempészés miatt ítélték el. A vámos másfél év börtönbüntetést kapott négy évre felfüggesztve, míg T.P. nyolc hónap börtönt két évre felfüggesztve, K.S. pedig tíz hónapot, három évre felfüggesztve. T.P.-nek 30 000, K.S.-nek pedig 50 000 dináros pénzbírságot is kell fizetnie, amit a korrupcióellenes különleges ügyosztály szabott ki.

Az elítélt vámos egy évig nem dolgozhat vámfelügyelőként. A csempészektől lefoglalták a csempészárut, valamint a bűncselekmény elkövetésére használt járműveket.

I.G. a bírósági ítélet szerint 2018 októberében a kelebiai határátkelőnél a két másik vádlottnak, akik árut szállítottak át a határon, anyagi haszon megvalósítását tette lehetővé. A csempészek 26 nagy méretű nejlonzacskónyi és kilenc kartondoboznyi ruhaneműt hoztak az országba, melynek értéke mintegy 350.000 dinár, valamint 150 doboz Pez cukorkát, 135 doboz Snickers és ugyanennyi Milka csokoládét, illetve 19 doboz Orbit rágót, melyek összértéke 1.000.000 dinár körül van.