Az utolsó utáni pillanatban a földművesek úgy döntöttek, nem adják át meg a búza ára miatt tervezett tűntetésük engedélyezésére vonatkozó kérelmet: az utcai megmozdulást amiatt szervezték volna, mert a szerb kormány figyelmen kívül hagyta a kérésüket, amely arra vonatkozott, hogy az aratás előtt tegyék közzé a búza árát. Az, hogy mégis meggondolták magukat, annak köszönhető, hogy a Mezőgazdasági Minisztérium értesítette őket, hogy június 17-én, vagyis szerdán foglalkoznak majd a  földművesek kérelmével. A tűntetés elmaradásáról szóló hírt, Ivan Vučković, a Szerbiai Független Mezőgazdászok képviselőtanácsának az elnöke közölte, írja a Danas.

„Egy hónappal korábban kértük az Árutartalékok Köztársasági Igazgatóságtól, hogy az aratás előtt 22 dinárban állapítsák meg a búza kilónkénti felvásárlási árát, azonban senki semmit nem mondott a kérelmünkkel kapcsolatban “ – nyilatkozta Vučković a Beta hírügynökségnek, aki hozzátette, hogy hétfőn reggel, amikor már indultak bejelenteni a rendőrségen a tűntetést, akkor az illetékes minisztérium telefonon értesítette őket, hogy június 17-re kaptak meghívást, hogy a fennálló problémáról beszélgessenek.

Az idén a jelenlegi állás szerint kevesebb búzára lehet számítani, s a szakértők szerint, ha a felvásárlók nem kínálnak legalább húsz dináros árat, akkor a mezőgazdászok igen nagy veszteséget halmoznak majd fel.

A požarevaci Zlatko Marković szerint a búza kilónkénti ára hét-nyolc évvel ezelőtt húsz dinár volt, s mivel az idén szárazság volt, kevesebb búza lesz majd, éppen emiatt nem szabadna, hogy az ár húsz dinár alá menjen. Szerinte a mezőgazdászok már rég tűntettek volna, ha a vajdasági gazdák nem tartózkodtak volna, ugyanis ők támogatást kapnak a géppark megújítására, és éppen ezért nem izgatja őket az alacsony ár, mivel amit elveszítenek a vámon, az visszajön a réven.

Fotó: Pixabay/RemazteredStudio