Ellopták a Tiszavirág Fesztivál megrendezéséhez szükséges felszerelést, adta hírül kedden reggel Zenta község idegenforgalmi szervezete.

A Facebook közösségi oldalon megjelent közleményben azt írják, hogy néhány nappal a Tiszavirág Fesztivál kezdete előtt a szervezet raktárhelyiségeiből ismeretlen tettesek eltulajdonították a rendezvény infrastruktúrájának egy jelentős részét, a lámpásokat pedig megrongálták, ezzel csaknem ellehetetlenítve az idei esemény megtartását.

„A dekorációs elemek elkészítése sokéves, gyakran önkéntes alapú munka eredménye, ezért is mélységesen elítéljük a történteket” – olvasható egyebek közt a közleményben.

A zentai idegenforgalmi szervezet az önkormányzat segítségével azonban mindent megtesz, hogy pénteken megnyithassa kapuit a 8. Tiszavirág Fesztivál, és a hiányosságok ellenére, a megszokott hangulatot és élményt biztosítsák a látogatók számára.

Fotó: Herédi Krisztián