Mesteremberek méricskélnek a játszótéren, nem sokkal távolabb a helyi közvállalat munkásai szorgosan söprögetnek, kicsit arrébb vízhez jutnak a virágok – emberi kezeknek köszönhetően. A környék egyik falucskájában – négy év várakozás után – megjelentek az útjavító és -építő cég munkásai, és elkezdődött a helyiek által várva várt útépítés. A híd lábánál munkagépekkel igyekeztek a vadstrandból elfogadható minőségű és kinézetű vadstrandot kialakítani, mert ugye azt azért senki nem gondolja komolyan, leszámítva egy-két politikust és a valósággal nem törődő pártkatonát, ha kiteszünk egy táblát, hogy ez itt egy strand, akkor az azon nyomban, varázsütésre azzá válik.
De nemcsak Zenta községben van ez így, mármint az építkezés, a település csinosítása, munkagépek dübörgése. Mindenhol jut mindennapra egy-egy átadható épület, vagy annak része, az sem baj, ha már egyszer átadták, meg lehet azt tekinteni még egyszer, a közpénzen élő tájékoztatási eszközök hosszúra nyújtott írásokban számolnak majd be róla, fotó is készül, amivel már a legnagyobb közösségi oldalon is lehet dicsekedni, s egy kis pénzt ráköltve még több Facebook-hírfolyamban is felbukkanhat.
Ha nemcsak négyévente történnének a fent felsoroltak, Szerbia egykettőre utolérné a nála sokkal jobb helyzetben levő országokat. Hogy ez elképzelhetetlen, ugyanis egy háromszintű választás – önkormányzati, tartományi, köztársasági – megszervezése hatalmas kiadás az országnak? Ugyan már, ott, ahol a képviselők a kampány alatt egy napot sem töltenek a munkahelyükön, csakis a pártjuk népszerűsítésével foglalkoznak, ott, ahol a közszférában dolgozók a pártvezetők fogadásán vesznek részt munkaidőben, és ott, ahol embereket lehet 5-10 ezer dináros bizottsági helyekkel megvásárolni, és ezáltal megszabadítani a saját egyéni gondolkodásuktól, ott aztán biztosan kell lennie annyi tartaléknak, hogy hathavonta választásokat rendezhessenek.
Az elmúlt két hétben látottakból egyértelműen kiderül, minden település a választásokat megelőző két hétben fejlődik a legjelentősebben, s utána három éven, tizenegy hónapon és két héten át csak a szinten tartásra és a pozíciók megőrzésére figyelnek az elvtársak, akiket azért időről időre le kell cserélni, mert a kéthetes kampány úgy elfárasztja őket, hogy aztán mintegy négy éven át semmit sem tesznek…
