Szerbiában 20 órakor bezártak a szavazóhelyek, ahol a választópolgárok a köztársasági, tartományi, és helyi önkormányzati listákra adhatták le voksaikat, közölte az N1 Televízió.

Reggel hét órakor 8.368 szavazóhely nyitott ki, szavazásra pedig 6.583.665 polgár volt jogosult.

A parlamenti választásokon huszonegy lista szállt versenybe a polgárok szavazataiért, a bejutási küszöb pedig három százalék.

A 021.rs portál a CRTA adataira hivatkozva azt írta, hogy 19 óráig a választópolgárok 45,5 százaléka járult az urnák elé, ami 7,6 százalékkal kevesebb, mint 2016-ban.

A CeSID adatai szerint viszont este hét óráig a polgárok 44,9 százaléka ment el szavazni.

Négy évvel ezelőtt 19 órakor a választási részvétel 52,9 százalékos volt, 20 óráig pedig a szavazásra jogosultak 56,26 százaléka élt állampolgári jogával.

A CeSID  közölte, hogy az előzetes választási eredményeket ma 21 óra közül ismertetik majd.

Nyitókép: Mina Delić