Rendszeresen, három-négynaponta tesztelteti magát a Covid-19-járvány miatt Vlagyimir Putyin orosz elnök, az eddigi vizsgálatok nem mutattak ki SARS-Cov-2 koronavírust a szervezetében – írja az MTI.

Ezt maga Putyin mondta el a Rosszija 1 állami tévécsatorna vasárnap jelentkező Moszkva, Kreml, Putyin című magazinműsora számára.

Elmondta, azért ment be március végén személyesen a fertőzötteket nagy számban kezelő kommunarkai kórház “vörös zónájába”, mert mint más válsághelyzetekben, most is a saját szemével, nem csupán a jelentésekből akart meggyőződni a dolgok állásáról.

„Felszereltek (védőruhával) ahogyan kell. Igaz, ez a felszerelés nem gátolta meg, hogy a kórház főorvosa (Gyenyisz Procenko) megbetegedjen. Ilyesmi előfordul, úgy értem, ilyen kockázat lehetséges. De akkor (Mihail) Misusztyin miniszterelnök még nem volt beteg, ezért a ranglétra tetején megvolt a magatartási szabadságom” – mondta majd hozáátette, hogy indokoltnak érezte a kockázatot, noha környezete egy emberként próbálta meg lebeszélni a vizitről.

Úgy vélekedett, nincs alap azt feltételezni, hogy az új koronavírus mesterséges eredetű és azt valaki szándékosan szabadította el. Mint mondta, a lényeg most a védekezés rendszerének kiépítése, a nemzetközi összefogás, nem pedig a konfrontáció. Fejtegetésében kitért arra is, hogy szerinte aki úgy gondolta, hogy irányítja a világot, annak a járvány bebizonyította, hogy téved.

A vasárnap közölt hivatalos országos összesítés szerint Oroszorszćgban az igazolt koronavírus-fertőzések száma az elmúlt nap alatt 6791-gyel 634 ezer 437-re emelkedett. Ez 1,1 százalékos napi növekményt jelent és a szám április 29. óta harmadik alkalommal maradt alatta a 7 ezernek. Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek 32,4 százaléka tünetmentes.

Az aktív esetek száma 952-vel 226 ezer 277-re nőtt. A halálozások száma 104-gyel 9073-ra, a gyógyultaké pedig 5735-tel 399 ezer 087-re emelkedett.