Megjelent annak a nemzeti tanulmánynak az első adatsora, amely azt igyekszik felmérni, hogy Szerbia polgárai milyen mértékben ellenállóak az új típusú koronavírussal szemben. Az eredmények szerint Szerbia polgárainak 6.4 százaléka vált ellenállóvá a vírussal szemben.

Tatjana Pekmezović epidemiológus elmondta: a felmérés első fázisában mintegy ezer polgárt vizsgáltak, akiknek korösszetétele megfelel Szerbia összlakossága korösszetételének, így a felmérés reprezentatívnak tekinthető, közölte a Blic.

A járványügyi szakember kiemelte: véletlenszerűen kiválasztott egyénektől vettek mintát az úgynevezett ELISA teszthez, amely nem a gyorstesztek közé tartozik, hanem azt vizsgálja, hogy az egyén szervezetében jelen vannak-e és ha igen, milyen mennyiségben a koronavírussal szembeni antitestek. (Az antitestek annál lehetnek jelen, akit beoltottak vagy aki átesett a fertőzésen, függetlenül attól, hogy voltak-e tünetei vagy sem – a ford. megj.)

„Módszertanilag ez a teszt a legmegfelelőbb ahhoz, hogy felmérjük, egy ország polgárai milyen mértékben váltak ellenállókká a vírussal szemben. Belgiumban a lakosság 6, Dániában a lakosság 2.4, Spanyolországban pedig a lakosság 5 százaléka bizonyult szeropozitívnak” – mondta a szakember. (A szerológiai vérvizsgálat során a vérsavóból kimutatható adott kórokozóval szemben termelt ellenanyag, ami azt jelenti, hogy a vizsgált szervezet immunrendszere fertőzés vagy vakcina révén találkozott a kórokozó antigénjével.)

A járványügyi szakértő azt is elmondta: a férfiak szervezetében az esetek átlagosan 8.1 százalékában vannak jelen az antitestek, míg a nők esetében ez a szám öt százalék.

„Az antitestek a leggyakrabban a 20 évnél fiatalabb korosztály szervezetében vannak jelen, a 80 éven felüliek esetében ez a jelenlét sokkal ritkább. A 20-60 év közöttiek esetében a vizsgált személyek 5-9 százalékának a szervezetében van jelen az ellenanyag” – mondta az orvos.

Tatjana Pekmezović közölte: a felmérés azt mutatja, hogy régiónként is van eltérés abban, hogy az emberek milyen mértékben váltak immunissá az új típusú koronavírussal szemben. Šumadijában és Nyugat-Szerbiában a lakosság 7.2 százalékánál mutatható ki az antitest, Belgrádban a polgárok hét százaléka hordozza az ellenanyagot, Dél- és Kelet-Szerbiában ez az arány 5.6 százalék, míg Vajdaságban alig 3.1 százalék.

Az orvos szerint a kutatási adatok segíthetik a kormányt abban, hogy a megfelelő járványügyi intézkedéseket hozza meg.