Az Európai Autószövetség drasztikus visszaesést vár 2020-ban – Az ACEA szerint az autók értékesítése 25 százalékkal fog csökkeni Európában.

A koronavírus-pandémia hónapok óta sújtja az európai autóipart is: Az ACEA (European Automobile Manufacturers’ Association – Európai Autóipari Egyesület), amelynek 16 személygépkocsi-, tehergépkocsi- és autóbuszgyár a tagja – többek között a BMW, a Mercedes, a Volkswagen és a Ferrari – a napokban módosította az idei előrejelzését. Sajnos nem jó irányban: az ACEA szerint ugyanis a járművek értékesítése az idén körülbelül egynegyedével fog csökkenni a tavalyihoz képest. Ez azt jelenti számokban kifejezve, hogy az idén több mint 3 millióval, vagyis 9,6 millióra fog csökkenni a gépkocsik értékesítési szintje. Tavaly ugyanis 12,8 millió új gépkocsit adtak el. Igaz, az ACEA januárban, a koronavírus Európában történő elterjedése előtt is már úgy látta, hogy az idén kevesebb járművet adhatnak el mint tavaly, de akkor még csupán 2 százalékos csökkentést feltételezett.

A március közepe és május közötti első sokkhullám után most ugyan javulásra lehet számítani az elkövetkező hónapokban, mivel az egészségügyi óvintézkedések fokozatosan enyhülnek. Ez már az elmúlt hetekben is megmutatkozott: a lazítások után az új gépjárművek regisztrációja májusban sokkal kisebb mértékben esett vissza számos európai országban, mint áprilisban, amikor az autókereskedéseket is bezárták és a termelés teljesen leállt. Májusban 581.161 új gépkocsit regisztráltak az Európai Unióban, ami 52 százalékkal kevesebb az előző évhez képest. Áprilisban azonban a visszaesés még 76 százalék volt.

Németországban áprilisban csak 120.840 új autót regisztráltak, ami 61,1 százalékos csökkenést jelent a tavalyihoz képest. Májusban azonban a dolgok felgyorsultak: akkor már 168.148 új autót adtak el, ami majdnem „csak” 50 százalékos csökkenésnek felel meg a tavalyi értékesítéshez képest.

Az ACEA lobbiszervezet most arra is figyelmeztet, hogy az előrejelzések szerint 2020-ban az eladott új gépkocsik száma 2013 óta a legalacsonyabb lesz, amikor az autóiparnak hat évre volt szüksége ahhoz, hogy megbirkózzon a 2008/2009-es globális pénzügyi válság következményeivel. Százalékban kifejezve az idei valójában a „legdrámaibb” hanyatlás, amelyet az autóipar valaha is átélt Európában. Tekintettel erre a drámai csuszamlásra, Eric-Mark Huitema, az ACEA főigazgatója ismételten felszólította az EU-t és a tagállamok politikusait, hogy nyújtsanak kedvezményeket az európai autóiparnak, például beszerzési és selejtezési támogatásokkal. A Német Autószövetség (Verband der deutschen Automobilindustrie – VDA) még nem publikálta az idei évre vonatkozó előrejelzéseit, de ezt valószínűleg hamarosan meg fogja tenni.

Magyarországon a Datahouse adatai szerint 2020 első öt hónapjában összesen 53.648 új személygépkocsit és kishaszonjárművet helyeztek forgalomba, 25,12 százalékkal kevesebbet (-18 001 jármű), mint 2019 január–május folyamán. A márkák között vezet a Ford (6118 jármű), nyomában a Toyota (5591 jármű), de közel a Volkswagen is (4763 jármű). Negyedik a Dacia (4598 jármű), ötödik a Škoda (3969) autó, a tavalyi győztes Suzuki rossz évkezdet után már a hatodik (3413 autó). A modellek versenyében a Dacia Lodgy vezet, második a Škoda Octavia, harmadik a hibridként is népszerű Toyota Yaris.

A magyarországi foglalkoztatás szempontjából roppant fontos a gépkocsigyártás és -eladás helyzete. A magyar export legalább egynegyedét nyújtja az autóipar, de volt olyan év is, amikor az 40-50 százalékot tett ki, ami veszélyesen egyoldalú gazdaságszerkezetet jelent. A Menedzsment Fórum szerint „Magyarországon jelenleg 740 autóiparhoz kötődő vállalat működik. Ezek a cégek pedig 176 ezer embert foglalkoztatnak közvetlenül, de ha létesítményüzemeltetési (legyen szó csak takarításról vagy biztonsági szolgálatról) és egyéb kiegészítő tevékenységeket (például üzemi étkezdék) is figyelembe vesszük, akkor még több ezer ember megélhetése múlik az autóiparon.


Bőven van eladó autó: az esztergomi Suzuki-gyár parkolója (Fotó: MTI)