Görögországban az elmúlt huszonnégy órában 43 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, ebből 36-ot a Promachonas határállomáson – áll a görög közegészségügyi szervezet közleményében. A maglocistac.rs értesülései szerint húsz szerbiai állampolgár is van a fertőzöttek között.
Ahogyan arról beszámoltunk, Görögország hétfőn reggel lezárta határait a Szerbiából érkező turisták előtt, vasárnap viszont még nagy számú szerbiai állampolgár próbált meg Görögországba jutni.
Július 15-ig biztosan nem léphetnek be a szerb állampolgárok Görögország területére
A Promachonas határállomáson, a bolgár-görög határon 20 Szerbiából érkező turistáról állapították meg, hogy kronavírusos.
A görög közegészségügyi szervezet közleménye szerint a határ legalább július 15-ig zárva lesz a szerb turisták előtt, akkor ismét megvizsgálják majd a járványügyi helyzetet, és ennek fényében állapítják meg, hogy továbbra is érvényben maradnak-e a tiltóintézkedések a szerbiai turistákkal szemben.