A Polgári Magyarországért Alapítvány online konferenciáján vett részt szerdán Orbán Viktor magyar miniszterelnök, Aleksandar Vučić szerb elnök és Janez Janša szlovén kormányfő. A megbeszélésnek az „Európa cenzúrázatlanul”címet adták – írja a 444.hu.

Az eseményt François-Xavier Bellamy, a francia Republikánus Párt európai parlamenti képviselője vezette.

Orbán Viktor szerint az Európai Unió az utóbbi 12 évben kizárólag reaktív válaszokat adott a világ történéseire, ami zsákutcába vezetett. Taktikázás helyett ezért stratégiaalkotásra és proaktivitásra van szükség.

„Én elfogadom, hogy az emberi jogok fontosak, még genderkérdésekről is lehet vitázni, de a valódi kihívások nem az ilyen nehézségek. Bajnokai vagyunk a genderkérdéseknek és az emberi jogoknak az Európai Unióban”- mondta, de valódi kihívásnak az európai gazdaság megerősítését nevezte.

Szerinte Európa se a 2008-as válságot, se a migrációs helyzetet, se a koronavírus-válságot nem kezelte megfelelően, ráadásul mindegyikre másként reagáltak keleten és nyugaton. Orbán szerint Nyugat-Európa a jóléti államot próbálta menteni a gazdasági válság idején, keleten, főleg Magyarországon pedig „a munkaalapú társadalmat választottuk”. Ugyanígy nyugaton „a demográfiai válságot migrációval próbálták megoldani”, de  „mi nem akartuk más civlizációk problémáit importálni”.

Aleksandar Vučić hosszabban beszélt a járványról, ami most épp újra erősen sújtja Szerbiát. Azt mondta, a válság megmutatta, hogy a szolidaritás csak papírra vetett szó Európában, hiszen márciusban napokig nem jutottak lélegeztetőgépekhez és orvosi felszereléshez, mert a nyugati országok nem engedték ezeknek az exportját. Ezért fordultak Kínához.

A válságkezeléshez szerinte a vállalkozásokat kell támogatni, és erősíteni kell az európai biztonsági együttműködést is, támogatnák egy egységes haderő kiépítését is. Azt mondta, gyakran találkoznak Orbánnal, és sokat tanul is tőle.

„Nem értettünk egyet mindenben Magyarországgal migárciós ügyben, de mindig tiszteletet mutattunk Viktor politikai álláspontja felé, tiszteletben tartottuk, és azt gondoltuk, hogy messze a legjobbat tette a saját országa és népe számára” – fejtette ki Vučić, aki arról is beszélt, hogy Szerbia továbbra is csatlakozni akar az Unióhoz, amelynek meg kell értenie a Brexit utáni helyzetet: nemcsak a Nyugat-Balkánnak van szüksége az EU-ra hanem fordítva is.

Janez Janša szerint a Brexitnek lesz a legnagyobb hatása Európa jövőjére, mert felborította az uniós erőegyensúlyt, amit most újra kell teremteni. Ő is végigvette a 2004-es keleti bővítés (ami szerinte most aranykornak tűnik) óta lezajlott válságokat egészen a járványig, aminek hatására „az EU egy hónapig úgy nézett ki, mint a középkori Európa: falak, határok, korlátozások, vészhelyzet”.

Szerinte mindenki maga kereste a megoldást, megfelelő együttműködés nélkül, ráadásul „még nincs vége a járványnak, a válság közepén vagyunk”. Azt mondta, amíg nincs gyógyszer vagy vakcina, csakis akkor térhetünk vissza legalább részben a normális élethez, ha Európai szinten bevezetünk egy applikációt a vírus követésére, aminek a használata nem lesz teljesen önkéntes. Máskülönben nem lehet Európa-szerte követni a fertőzötteket, a turizmus nem fog kilábalni a válságból, és le kell zárni az országokat.

Janša szerint ezen kívül európai szintű stratégiát kell alkotni egy lehetséges új világjárvány és egy komolyabb kibertámadás ellen, „ami elég hamar bekövetkezhet”.

____________________________________________________________________

Nyitóképünkön balra fent Janez Janša, lent Aleksandar Vučić, jobbra pedig Orbán Viktor látható az online konferencián. (Fotó: 444.hu)