Aleksandar Vučić szerb államfő szerdán 15:00-kor beszédet mond a közszolgálati televízióban (RTS) – írja a Blic.

Vučić kedd este is tartott televíziós beszédet, amelyben a súlyosbodó járványügyi helyzet miatt új korlátozó intézkedések bevezetését helyezte kilátásba.

Az államfő kedden arról beszélt, hogy Belgrádban a legsúlyosabb a helyzet, majd bejelentette, hogy öt embernél több nem gyülekezhet, sem bel- sem kültéren, emellett péntektől hétfőig kijárási tilalom lesz.

Az nem volt egyértelmű, hogy az intézkedések csak a fővárosra, vagy az egész országra vonatkoznak-e. A szerb sajtó egy része, többek közt a Tanjug hírügynökség is azt írta, hogy a korlátozás csak Belgrádra vonatkozik.

Az N1 Televízió újságírójának kérdésére Vučić azt mondta, hogy a részletekről majd a válságstáb dönt, de ő személy szerint azt szeretné, hogy az egész országban kijárási tilalom legyen, ami valószínűleg pénteken 18 órakor kezdődik és hétfőn reggel öt óráig fog tartani.

Elemzők szerint Vučić beszél majd válságstáb döntéséről és a kedd esti parlament előtti tüntetésről is.

Negyvenhárom rendőr és tizenhét civil sérült meg a belgrádi tüntetésen