Szombaton este viszonylag korán véget ért Belgrádban az a tüntetés, amelyen számos különböző csoport vett részt, melyek elégedetlenek azzal, ahogyan az államvezetés a koronavírus-járványt kezeli, illetve az aktuális politikai helyzettel az országban.

Az elmúlt napokhoz képest kevesebben gyűltek össze, a hangulat a késő esti órákban is békés volt.

Miután a demonstrálók zöme szétszéledt, egy kisebb csoport maradt a parlament lépcsőinél.

A KRIK által közzétett felvételeken jól látszik a kis létszámú csoport, melynek tagjai között lányok is voltak és a pillanat, amikor az oszlatófelszerelést viselő, jelentős számú rendőri egység hirtelen kiront a parlamentből, hogy elzavarja a tüntetőket. Válogatás nélkül gumibotoztak, akit értek, majd néhányukat le is tartóztatták.

A felvételen az is jól kivehető, hogy az egyik tüntető földre teperésében, illetve elszállításában három-négy olyan civil ruhás férfi is részt vesz, akik korábban a demonstrálók között láthatóak a parlamenti lépcsőn.

Nova.rs