Továbbra sem sikerült megállapodásra jutni, ezért hétfőn is folytatódik az európai uniós tagországok állam-, illetve kormányfőinek pénteken kezdődött, eredetileg kétnaposra tervezett csúcstalálkozója, amelyen az Európai Tanács tagjai a következő, 2021-től érvényes hétéves EU-költségvetésről és az ahhoz kapcsolódó, a koronavírus-járvány okozta gazdasági és társadalmi károk helyreállítását célzó pénzügyi támogatási csomagról tanácskoznak – írja az MTI.

Az Európai Tanács elnökének szóvivője, Barend Leyts hétfőn arról tájékoztatta a sajtót, hogy a tagállamok vezetői két-, illetve többoldalú megbeszélésekkel kezdik a csúcstalálkozó negyedik napját, majd – leghamarabb délután négy órakor – ismét összeülnek huszonhetes körben.

„Nem jósolható meg, hogy a most zajló európai uniós csúcsértekezleten sikerül-e megállapodásra jutni az uniós költségvetésről és az ahhoz kapcsolódó, gazdasági mentőcsomagról, ugyanis a sok jóakarat ellenére az álláspontok még mindig távol állnak egymástól“ – mondta Angela Merkel német kancellár vasárnap Brüsszelben.

Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Németország kormányának vezetője kijelentette, mindent megtesz a találkozó eredményessége érdekében, azonban a koronavírus-járvány okozta gazdasági és társadalmi károk helyreállítását célzó pénzügyi csomag „kudarcot vallhat” a tárgyalások során.

Emmanuel Macron francia elnök szerint mutatkozik hajlandóság arra, hogy egyezség szülessen a helyreállítási alappal kapcsolatban, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a tervnek ambiciózusnak kell lennie.

A helyreállítási csomaggal kapcsolatos politikai feltételekről elmondta, hogy a vezetők többsége között egyetértés van arról, hogy ezeket nem szabad feladni, mivel ezek az értékek az unió egységének központi elemei.

Mark Rutte holland miniszterelnök közölte, hogy még ha van is valamilyen lehetőség a megállapodásra, olyan fontos kérdések szorulnak további tisztázásra, mint a politikai feltételek, a vissza nem térítendő támogatások, a kölcsönök aránya, valamint a hosszútávú költségvetéshez kapcsolódó visszafizetések nagysága.

Orbán Viktor vasárnap újságíróknak azt mondta, hogy ha nem sikerül megállapodni a költségvetésről és a mentőcsomagról, az szerinte Hollandia miatt lesz.

A nemzetközi sajtónak nyilatkozva a magyar kormányfő azt mondta, a hollandok egy olyan eszközt kívánnak bevezetni, amely ellenőrzi az uniós pénzek kifizetését és felhasználását, különösen a déli országok esetében.

Az Európai Bizottság által javasolt Új Nemzedék EU (Next Generation EU) nevű helyreállítási csomag célja, hogy enyhítsen a koronavírus-járvány miatt kialakult gazdasági és társadalmi válságon. A bizottság eredeti tervei szerint a 750 milliárd eurós mentőcsomag nagyobbik része, 500 milliárd euró vissza nem térítendő támogatásokból, 200 millió euró pedig a tőkepiacokon felvett hitelekből állna. A kölcsönfelvétel önkéntes a tagállamok számára, míg a támogatásokból minden tagország részesül.

A csúcstalálkozó szombati napján Charles Michel, az Európai Tanács elnöke új költségvetési javaslattal állt elő. A kompromisszumos tervezet megtartotta a 2021-2027 közötti EU-s költségvetés 1074 milliárd eurós számait. A 750 milliárd eurós gazdaságélénkítő alap összetételével összefüggésben viszont azt javasolta, hogy abban az Európai Bizottság ajánlásában szereplő 500 milliárd euró helyett 450 milliárd euró vissza nem fizetendő támogatás, valamint a korábbi 250 milliárd euróval szemben 300 milliárd eurós kölcsön szerepeljen.

A „takarékos négyeknek” nevezett EU-tagállamok – Ausztria, Dánia, Hollandia és Svédország – üdvözölték Michel javaslatát, az ugyanis a legtöbb ponton egyezett azon álláspontjukkal, hogy a költségvetés kisebb legyen, és nagyobb beleszólást kapjanak abba, hogy a tagállamok hogyan költik majd el az uniós pénzeket.

Illusztráció (Fotó: archív)