„A Zenta – Szabadka vasútvonal elkészül az év végéig. Nem csak Zenta városának fontos ez a beruházás, hanem az egész régió számára” – nyilatkozta zentai önkormányzatban a gazdaság és vállalkozásfejlesztésért felelős Varga Viktor A Vajdasági Rádió és Televíziónak.
„Pár évvel ezelőtt ezt a vasútvonalat be akarták szüntetni, de a mostani befektetéssel a vasútvonal felújítása a végső fázisba jutott” – mondta Varga.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
„Tudni kell, hogy ez két vasútvonal létezik Szerbiában, amely áthalad a Tiszán: az egyik Zentán a másik Titelnél. Ez az egyedüli vasúti összeköttetése a bánáti régiónak Szabadkával és azon keresztül a Belgrád-Budapest vasútvonallal – magyarázta.
„Az év végén megpróbáljuk összeállítani az új menetrendet, a polgárok szükségleteihez mérten” – jelentette be Varga. A felújított vonalon 80 kilométer/órás sebességgel közlekednek majd a vonatok és kevesebb mint 40 perc alatt lehet majd Zentáról eljutni Szabadkára.
Pár évvel ezelőtt ezt a vasútvonalat be akarták szüntetni, a bejelentések szerint az év végéig felújítják (Fotó: Vajdasági RTV)

